2009. június 23., kedd

Most nem lövöm le a "poént" a címmel!

Mielőtt bármit is írnék a Matchbox-ról és az eredeti autóról, előbb megmutatom, hogy miért is jött létre ez a post. A következő reklámot a Le Mans-i 24 órás verseny szüneteiben láttam, és szerettem belé a története miatt. Íme a reklám:




Most már midenki sejtheti, hogy ismét valami olyan jön, ami még nem szerepelt nálam: Audi R8.

Audi R8
2006 szeptemberében mutatták be a nyilvánosságnak az R8-as Audit. Az autó a Le Mans quattro tanulmányra épült, amit 2003-ban, az IAA-n láthatott először az autós társadalom. Az autó legpozitívabb tulajdonsága számomra, hogy megtartották rajta azokat az elemeket, idomokat, amik az ősét, a Le Mans-t is széppé tették.
Kezdetben 4,2 literes, V8-FSI motor dolgozott benne, 430 Nm-es forgatónyomatékkal és 420 LE teljesítménnyel. 1590 kg mellett ez 3,8 kg/LE-t jelentett. Ezzel képes volt 4,6 másodperc alatt elérni a 100 km/h-t, a végsebessége 301 km/h volt. Idéntől már 5,2-es, V10-es FSI motort is kérhetünk - már aki - az R8-asunkba. Ez 105 pacival nagyobb ménest számlálhat az üveg motorházfedele alatt, ezzel 525 LE-sre hizlalták az Audit, a forgatónyomaték pedig 530 Nm-re nőtt. A nagyobb motor miatt nehezebb lett az autó, de még így is kisebb tömeg esik egy lóerőre, mint a V8-asnál - 3,1 kg/LE. Ez meglátszik a gyorsuláson is: 0,7 másodpercet faragva elődje idejéből 3,9 szekundum alatt éri el a 100-as tempót, a határ pedig majdnem a csillagos ég: 316 km/h.
Tervezett az Audi dízel R8-ast is, de úgy néz ki, nem lesz belőle semmi. A hatliteres, V12-es TDI 500 lőerőt és 1000 Nm-t produkált, amihez költséges lett volna új váltót fejleszteni.

R8 a Matchbox-tól
Az Audi R8 2007-ben mutatkozik be az 1-75 sorozatban MB-14-ként, szürke színben. Ugyanebben az évben megjelent még egy "recolor" - de szép szó -, átszínezett változata is, az acélkék lett. A formát tökéletesen másolta le a Matchbox, nem találok rajta hibát. A festés jól sikerült, a lámpák, emblémák nincsenek elcsúszva, minden a helyére került. Előre és hátra kapott egy-egy festett rendszámot, ami már szerepelt nálam a rendszámfejtegetős postban. Egyetlen hiányossága van ezeknek az autóknak - mégpedig az, ami az eddigi 1-75-beli R8-asok többségének - : az ajtók mögötti elem - penge - nincs kiemelve az alapszíntől eltérő festékkel, mint az eredetin. Az Audi ennek az idomnak fontos szerepet szánt, ezért ezt nem szabadott volna "csupaszon hagynia" a Matchbox-nak sem. A tavalyi Superfast verzió volt az első, amire már nem igaz a fenti állítás, és végre idén az 1-75-ös Audira sem igaz. Csak érne már ide!
2008-ban MB-18 és sötétebb szürke, mint a premier, de persze ezen sem lett más színű a penge. A rendszámon változtattak: H5 R1 12 41, aminek a megfejtése Heralda vagy Herald 1. Utóbbit valószínűbbnek tartom, mert ha minden igaz, akkor ez előfutárt jelent magyarul.
Negyedik és eddig utolsó R8-am szintén 2008-as, egy ötöspakkban volt. Az autó élénkpiros színt kapott, ami az éleken nem takar tökéletesen. Még jó, hogy a nagyobb része gömbölyű. A rendszáma J 3024 75. Na, ez mi lehet? J COX 75? Valaki?

A csapat balról jobbra: szürke MB-14, acélkék MB-14 2007-ből, MB-18 2008-ból és a piros egy 2008-as ötöspakkból

A sötétszürkén és a piroson már külön kifestették a kipufogókat

A hátsó szélvédőn keresztül rálátunk a motorra

Bónuszkép

Az eredeti Audi R8 oldalán a pengével

Átvilágítva


Linkek:
Audi R8 - wikipedia (német)
Audi R8 konfigurátor: Érdemes körbenézni az extrák között. Van belső tükör digitális iránytűvel 116.400-ért - hátha elmész vele az erdőbe vagy a Dakarra - vagy kérheted típusmegjelölés nélkül az autód, hogy az APEH-ellenőr szomszédod ne tudja milyen kocsid van valójában. Utóbbiért még fizetned sem kell!
Audi R8 - 2008 - teszt a Totalcarról
Audi R8 V10 a versenypályán - szintén Totalcar
Nem készül el az Audi R8 V12 dízel - Totalcar hír

2009. június 19., péntek

Ikarus Coach - Frissítés

Nem néztem végig az eddigi postjaimat, de úgy tűnik, hogy Ikarusokról írtam eddig a legtöbbet. Az előző linken keresztül meg is nézhetitek őket.
Porsche kolléga hívta fel a figyelmem nem is olyan rég, hogy New Jersey-s Ikarusom még nincsen, és talált egyet Vaterán. Azt akkor nem vettem meg, mert drágának tartottam, végül kiderült, hogy jól tettem, ugyanis ehhez olcsóbban jutottam hozzá. Vaterán az első ilyen Ikarus elég drágán, 4200 Ft-ért kelt el, "ölték" egymást a licitálók, pedig az bontott volt. Én ennek nagyjából feléért kaptam meg ezt a bontatlant, és egyedül licitáltam rá. Mázlim volt vagy már rajtam kívül mindenkinek van?
A busz az Across America sorozatból való, annak a harmadik tagja, mint a hozzá tartozó New Jersey-i rendszámtábla is jelzi. A bliszter hátlapja nagyobb, mint a mostani "Best of"-ok papírjai. Ezt a hatalmas felületet gyerekes grafikákkal töltötték ki. A felső felén egy címer alakú mezőben a Matchbox korábbi ovális logója látható, alatta a sorozat neve és a gyártó 50. születésnapját hirdető szöveg. Ezt az egészet konfettik és szerpentinek veszik körül. A hátlap alsó felére egy USA térkép került, egy-két város jellegzetességével. A bliszter hátoldalán némi információt olvashatunk New Jersey-ről. Alatta egy akcióra hívják fel a figyelmünket: össze kellett gyűjteni egy régióból - északkeleti, déli, középső vagy nyugati - 5 darabot és visszaküldeni a vonalkódját 1,5 dollár kíséretében (posta- és kezelésiköltség). Mindezt az adott régióhoz tartozó bónusz autóért és a hozzá tartozó rendszámtábláért. Az ajándék Matchbox-ok a következők voltak: kelet-1962 VW Beetle, közép-Dodge Dakota, dél-1998 Chevrolet Camaro SS Convertible, nyugat-1955 Chevy Bel Air Convertible. Ha 40-et gyűjtött valaki, az "super-exclusive" washingtoni modellt kapott, egy Limousine-t.
Az előzőekben tárgyalt buszoktól csak a színében tér el ez. Az alapszín világoskék, az oldalát világítótorony, kártyák, hullámvasút, csigaház és egy napozóágy díszíti. A sofőr ajtajára rákerült a modell sorszáma: No 3.

Ikarus Coach New Jersey színekben - NRFB
A hátoldal információi

Köszönöm Porschenak, hogy emlékeztetett a hiányosságomra!

2009. június 17., szerda

Matchbox vitrinek III.

Apa két hete egy ócskásnál járt, és nála talált egy hatszög alakú, teljesen plexi vitrint. Egy tengelyre kell felerősíteni a négy polcot, amik szintén színtelenek. Körbe átlátszó, alul és felül pedig fekete. Az aljába egy motor van rejtve, ami forgatja a tengelyt és vele együtt a polcokat is. A tetejébe egy fénycsőt rejtettek, ami elvileg megvilágítja az egész vitrin belsejét. Gyakorlatilag sajnos elég gyenge, ezt még ki kell cserélnem. Eredetileg valami Playboyos apróságoknak készülhetett a szekrény, mert rekeszekre vannak osztva a tányérok. A Matchbox-ok nem fértek el ezekben a rekeszekbe, ezért meg kellett fordítani a tálcákat, így viszont kis gumi gyűrűket kell a kerekek alá tenni, hogy véletlenül se guruljanak le az autók a polcokról. A vitrin nagy előnye, hogy pormentesen zárható.

Nagyon spéci vitrin - Made in Japan. A próbaterhelés 26 db Matchbox volt. A vitrin tetején a nyuszis logó.
Világítással együtt.

Ford Tractor/Tractor & Harrow

Sok elismerő szót nem várok ezzel a posttal kapcsolatban, mert traktorról lesz szó, ami talán a többséget nem fogja meg annyira, mint egy sportkocsi vagy egy kamion. A célom ezzel a bejegyzéssel csupán annyi, hogy megmutassam: ilyen modellt is gyártott a Matchbox.

1978-ban Ford Tractor néven a Superfast sorozatba bekerül egy traktor. A Matchbox vonalai nagyon hasonlítanak a Ford 3600-as modelljére, amit 1975-től 1981-ig gyártottak. Úgy gondolom, hogy ez szolgálhatott a játék alapjául. Másolásból ötöst kapna tőlem erre a modellre a Matchbox: az eredeti kis sárvédőjét, a hűtőrácsát, az ajtók alsó ablakát és a fülke előtt, a motorháztetőn lévő kis emelkedőt is tökéletesen kopírozták. Egyedül a kipufogó maradt le róla, amiért egyáltalán nem haragszom, mert annyira egyedül állna a motorháztető közepén, hogy biztosan könnyen letörne. A traktor legjobban sikerült része a motortérből kilátszó alkatrészek kialakítása. A beltér meglehetősen leegyszerűsített: a kormányon és az ülésen kívül semmi mást nem tettek bele.
A Fordhoz kapunk egy angolul Harrow névre hallgató műanyag munkagépet. Ez elvileg magyarul boronát jelent, továbbgondolva tárcsás boronát, ezt egyszerűsítve tárcsát kapunk. Ha jól sejtem, akkor ez a tárcsát csak sárga színben gyártotta a Matchbox, és a Ford Tractoron kívül máshoz nem is párosították. A kialakítása elég egyszerű, az egész egyetlen darabba van öntve, nem forog, nem mozog rajta semmi. Egy apró hibát említenék meg munkagéppel kapcsolatban, hogy a két tárcsasor általában egymással szöget zár be, és nem párhuzamosak.

Összesen három Ford Tractorral - két MB-46 és egy MC-7 szettből származóval - büszkélkdehetem.

MB-46 sorban:
  • Ford Tractor, angol, 1980-ból
  • Tractor, angol, 1981-ből
  • Tractor, táj, MC-7 Motorcity szett, 1990-ből
A hátulját sem bonyolították agyon, de ne is várjunk függesztőkarokat egy 1978-ban gyártott Matchbox-on. Egy 2006-oson meg végképp nem kell ilyeneket keresni.
Elég egyszerű: egy kormány, egy ülés
Az egyetlen különbség, amit nem a festésük eredményezett a Ford felirat a hűtőrácson és a másikon ennek hiánya. A baloldalit az alvázán szintén Fordnak hívják, a jobboldali csak Tractor, mint a legfelső képen látható harmadik változatot is. Mindössze olyan variáció van, aminek az alján az eredeti név szerepel, de a hűtőrácsra nem került felirat. Fordítva nem létezett. Először azt hittem, hogy csak kék színű kaphatta meg a márkanevet - lásd Long Haul eset Peterbilttel -, mert a Ford traktorok többsége kék. (Nem találtam olyant, ami nem, de ettől még lehet) Aztán átnéztem a Matchbox Forum-on található listát, és zöld is szerepelt közte Fordként. A Lesney korszakot követően kilenc alkalommal jelent meg, ebből csak egy az 1-75 sorozatban való szereplés, a többi szettekben és Twin Pack-ben kapott helyet.

MC-07 - "De szeretnék"

Talán ő lehetett formailag a donor

2009. június 8., hétfő

Lamborghini Diablo

Kedves Olvasóim! Engedjétek meg, hogy folytassam a Lamborghini történelmének a Matchbox-ot érintő szakaszát, és mivel Miuram meg Marzalom nincs, ezért egy időre pontot is tegyek a végére.

1990-ben a Lamborghini leváltja a Countach-t, és megalkotja a Diablot. Úgy, mint elődje, ez is csővázas volt, és szintén V12-es motor működött benne. Eleinte 5,7 literes volt, aztán "élete" végére felhizlalták 6 literesre és 590 lóerősre. A Totalcar ezt írja róla: "gonosz, kiszámíthatatlan, gyilkos erejű gép, civilizálatlansága miatt nem is sofőr, hanem idomító kell hozzá."
A Lamborghinit megvette az Audi, és 2001-ben elkészítették a Murcielagot, ezzel leváltották a Diablot.


A Matchbox-nál 1992-ben jelent meg először, de az alvázon 1991 szerepel, a gyártás helye Tájföld. Az autó legtetszetősebb része ugyanaz, mint az MB-27 Countach-on: a nyíló motorháztető és alatta a V12-es erőforrás. A kocsi sárga színű, amit meglehetősen vastag festékréteggel értek el, ezzel együtt olyan részletek, mint a tanksapka fedele eltűntek az autóról. Valószínűleg azért is, hogy ne tévesszük össze egy sárga Ferrarival, az elején a márka emblémája díszeleg XXL kiadásban, az ajtókra pedig hatalmas Diablo feliratokat festettek.
A belseje egyszerű, mint egy pofon, de kicsivel jobb kidolgozottságú a Countach LP500 S utasterétől.
Mondhatnám azt, hogy a kocsi alja azért készült műanyagból, mert ez egy sportkocsi és jó ha minél könnyebb, de egyszerűen a spórolás lehetett csak az oka. Lemértem a korábbi Lamborghiniket modelleket és ezt is. A Streakers Countach-om és a piros LP5000 S egyaránt 44 g, a sárga LP500 S 38 g, míg ez már csak 32 g-ra mérlegelt.

MB-49 1992-93-ból (Amerikában 1993-ban MB-22)

Az ajtó mögött elvileg az üzemanyagtöltő-nyílás van, de nem látszik. A festék ápol és eltakar.

Nyitható a motorháztető! Úgy tűnik mintha az alja egy mérettel hosszabra lenne öntve, pedig az eredetin is így van.

Azon kívül, hogy pillekönnyűre sikerült még az jellemzi, hogy a premieren kívül minden modellre iszonyatos kerekeket párosítottak. Az egyik probléma velük, hogy nagyobbak lettek a kelleténél, a másik, hogy az első nyomtáv jóval szélesebb, mint az autó, így messze kiállnak a sárvédőből. A következő autómon már látszanak a fent említett hibák.


Lamborghini Diablo 2000-ből, mint MB-22. A festékréteg ezen is vastagabb a tökéletesnél. Lekerült róla minden embléma és felirat, de több lámpát emeltek ki rajta, mint a '91-esen.

Szürkére festett helyzetjelzők, ködlámpák, irányjelzők és hatalmas kerekek,...

...de a hátulját legalább nem nagyolták el...

... és továbbra is nyitható a motorháztető.


A Matchbox-ok között 2005-ben kapott utoljára helyet a Diablo. "Sima" 1-75-ként ekkor már nem jelent meg, csak a Superfast sorozatba került be, 72. volt a sorban. A színe és a kidolgozása sokkal szebb, mint az előző két autóé, sőt a festék sem vastag. Kifestették az első és hátsó helyzet- és irányjelzőket. Egyetlen márkajelzés látható a kocsin, most már normális méretben az első lökhárítón. Az összhatást egyedül az undorító és hatalmas kerekek rontják. Nem is kicsit.
Egyszerűen gyönyörű! (lenne kerekek nélkül)

Piros hátsólámpa, narancssárga indexek, ahogy annak lennie kell.


Egy hetet álltak így, mire végre le tudtam őket normálisan fotózni. Apa szerint jól bírják a gázrugóik.

Három variáció egy témára


Kiegészítés:
Az agyam olyan, mint a szita, de szerencsére BogZoo az egyik lyukat betömte rajta: elfelejtettem linkelni Tommit és a Diabloit, és ő figyelmeztetett a hiányosságra. Tommi, ezer bocs! BogZoo, köszi!