2009. május 12., kedd

MB-27 Lamborghini Countach

Előszó BogZoo-nak: Ez még nem az a Countach, amit ígértem és amit vársz, de majd az is jön.

Most itt egy viszonylag rövid Lamborhini történet jönne, de a Totalcaron annyival jobban össze van szedve a sztori, hogy inkább nem másolom őket, csak linkelek. Tessék elolvasni! Megvárom, addig nem megyek tovább én sem.

A Totalcar a típusismertetővel is megelőzött - köszönöm is nekik, mert így nem kell a wikipedia magyarra fordításával bajlódnom -, a fent belinkelt írás második oldalán található Countach-os rész lenne az ajánlott irodalom a továbblépéshez.

A Matchbox-nál 1973-ban debütál a Lamborghini Countach a Matchbox Forum szerint - a Matchbox Guide szerint '74-ben -, MB-27-es sorszámmal. Angliában mindössze két színben készült az autó, mégis 3 és fél oldalon keresztül részletezi a Matchbox Forum a változatokat. Christian Falkensteiner is jó pár változatot tart számon ebből a modellből.
A premiermodell sárga színben jött ki, fekete hármassal az elején. Egyes források szerint a következő évben ki is hal, illetve átöltözik pirosba. Ezzel szemben Areh például 1975-ig tartja számon a sárga Lamborghinit. Teljes kavarodás. A Matchbox Forum '75-re a piros Countach mellett már említi a szintén piros Streakers kiadást is. Nekem csak utóbbiból van egy modellem, ezért most ő kerül sorra.


Mit is mondhatnék erről az autóról? Aki látott már Countach-t - persze csak is képen, vagy filmen, és véletlenül sem élőben! -, és ismeri a Streakers-ek mibenlétét, az nagyjából sejtheti. Gyönyörű forma, rémes festéssel. Nagyjából erről szól a Streakers "sorozat".
Az eredeti Lamborghinit sikeresen másolta le a Matchbox. Két apróság van, ami nem olyan, mint az eredetin:
1. az alsó lámpák közül az alsó, mert annak átlátszó burkolata van valójában, a Matchbox-on pedig olyan, mintha bukólámpa lenne az is. Valószínű, hogy ezt még nem tudták akkor úgy megoldani, mint például később a Ferrari F40-en, hogy a szélvédő műanyaga alkotja a világítótesteket is.
2: a hátsó lámpáknak teljesen síkban kéne lenniük a kocsi hátuljával, ezzel szemben beljebb vannak, és a közepükön egy vízszintes borda is van.
Ezt mind feledteti velünk a mára teljesen eltűnő kis alkatrész, a nyíló motorháztető. Ettől nem csak egy darab fém lesz az autónk, ami tud gurulni, és a gyerekek börrögnek hozzá, amikor játszanak vele, hanem igazi műremek. Ha felnyitjuk, betekintést kapunk az autó belsejébe, meglátjuk a "technikát", elénk tárul a V12-es motor. Egyszerűen nagyszerű!
Követeljünk nyíló motorháztetőt az autókra! Ne fogják a három éven gyerekekre, mert a Superfast-okat nyolc éven felülieknek ajánlják csak, azokra pedig már lehet rakni ilyen apróságokat.

A prototípus - erre jobban hasonlít a Matchbox, mint a következő képen szereplőre, mert ezen sincs hatalmas légbeömlő az utastér mögött.
Lamborghini Countach - Made in Italy
MB-27 Lamborghini Countach - Made in England
Közelebbről, doboz nélkül. A festés még jobban elrontja a lámpákat, mert így még a körvonalai is alig látszódnak.
Hátulról. Plusz pont a Countach felirat az autó hátulján - nem a tamponnyomott.
A motor a Matchbox-ban...
...és egy igaziban.


Egy kis érdekesség a végére a német wikipediaról, hogy semmit se bízzanak a véletlenre, és ne szülessenek "Lámbordzsinik" a köztudatban. Íme: Lamborghini.

8 megjegyzés:

Zsizso írta...

Én is allergáis vagyok Lambordzsíni-re.A festésen kívül nagyon szép a gép.Követelés ügyben támogatlak:)

Ikarus 256 írta...

Gyűjtsünk aláírást! Nyert ügyünk lenne, ha ennyiből állna visszahozni a nyitható motorháztetőket, ajtókat és csomagtereket.

Bog Zoo írta...

Nyitható motorháztető, ajtót, vagy csomagtér ajtót akarunk!!!! :-D

Nem rossz, bár nekem egyik festéssel se nagyon jön be. A későbbi, szárnyas verzió már jobban tetszik. Bár kétség kívül ez is szép.

Nekem is van egy Streakers-es Matchboxom, egy Datsun 126X, csak teljesen fel kell újítani, és még motorházetőt is kell ra csinálni. Majd ha kész lesz, lehet, hogy eladom....

Ikarus 256 írta...

Nekem is jobban bejön a későbbi spoilerezett változat, bár a sárga ebből is nagyon szép.

Láttam, hogy árulsz felújított autót Vaterán. Sikerült már eladni is belőlük?

Az aláírások meg gyűlnek a petícióhoz. :-P

Bog Zoo írta...

Eddig össz-vissz a Pontiac-om volt fent, de azt elsőre el is vitték. Ez már másodszorra van fent, de nem nagyon kapnak utána....

Amúgy több olyan autó is van, ami ha kész lesz, akkor megpróbálom eladni....

Remélem, hogy a tervezők figyelik ezt az oldalt, és tudnak magyarul ;-)

Sam. Joe írta...

Sohasem szerettem ezt a modellt, mert olyan csiricsáré. Meg a szögletes, későbbi Countach is közelebb áll a szívemhez.

Ikarus 256 írta...

Az a Countach lesz a következő. ;-) BogZoo-nak is azt ígértem korábban, de mindenképp előre kellett ezt venni.

Bog Zoo írta...

Már várom! ;-)