2009. június 8., hétfő

Lamborghini Diablo

Kedves Olvasóim! Engedjétek meg, hogy folytassam a Lamborghini történelmének a Matchbox-ot érintő szakaszát, és mivel Miuram meg Marzalom nincs, ezért egy időre pontot is tegyek a végére.

1990-ben a Lamborghini leváltja a Countach-t, és megalkotja a Diablot. Úgy, mint elődje, ez is csővázas volt, és szintén V12-es motor működött benne. Eleinte 5,7 literes volt, aztán "élete" végére felhizlalták 6 literesre és 590 lóerősre. A Totalcar ezt írja róla: "gonosz, kiszámíthatatlan, gyilkos erejű gép, civilizálatlansága miatt nem is sofőr, hanem idomító kell hozzá."
A Lamborghinit megvette az Audi, és 2001-ben elkészítették a Murcielagot, ezzel leváltották a Diablot.


A Matchbox-nál 1992-ben jelent meg először, de az alvázon 1991 szerepel, a gyártás helye Tájföld. Az autó legtetszetősebb része ugyanaz, mint az MB-27 Countach-on: a nyíló motorháztető és alatta a V12-es erőforrás. A kocsi sárga színű, amit meglehetősen vastag festékréteggel értek el, ezzel együtt olyan részletek, mint a tanksapka fedele eltűntek az autóról. Valószínűleg azért is, hogy ne tévesszük össze egy sárga Ferrarival, az elején a márka emblémája díszeleg XXL kiadásban, az ajtókra pedig hatalmas Diablo feliratokat festettek.
A belseje egyszerű, mint egy pofon, de kicsivel jobb kidolgozottságú a Countach LP500 S utasterétől.
Mondhatnám azt, hogy a kocsi alja azért készült műanyagból, mert ez egy sportkocsi és jó ha minél könnyebb, de egyszerűen a spórolás lehetett csak az oka. Lemértem a korábbi Lamborghiniket modelleket és ezt is. A Streakers Countach-om és a piros LP5000 S egyaránt 44 g, a sárga LP500 S 38 g, míg ez már csak 32 g-ra mérlegelt.

MB-49 1992-93-ból (Amerikában 1993-ban MB-22)

Az ajtó mögött elvileg az üzemanyagtöltő-nyílás van, de nem látszik. A festék ápol és eltakar.

Nyitható a motorháztető! Úgy tűnik mintha az alja egy mérettel hosszabra lenne öntve, pedig az eredetin is így van.

Azon kívül, hogy pillekönnyűre sikerült még az jellemzi, hogy a premieren kívül minden modellre iszonyatos kerekeket párosítottak. Az egyik probléma velük, hogy nagyobbak lettek a kelleténél, a másik, hogy az első nyomtáv jóval szélesebb, mint az autó, így messze kiállnak a sárvédőből. A következő autómon már látszanak a fent említett hibák.


Lamborghini Diablo 2000-ből, mint MB-22. A festékréteg ezen is vastagabb a tökéletesnél. Lekerült róla minden embléma és felirat, de több lámpát emeltek ki rajta, mint a '91-esen.

Szürkére festett helyzetjelzők, ködlámpák, irányjelzők és hatalmas kerekek,...

...de a hátulját legalább nem nagyolták el...

... és továbbra is nyitható a motorháztető.


A Matchbox-ok között 2005-ben kapott utoljára helyet a Diablo. "Sima" 1-75-ként ekkor már nem jelent meg, csak a Superfast sorozatba került be, 72. volt a sorban. A színe és a kidolgozása sokkal szebb, mint az előző két autóé, sőt a festék sem vastag. Kifestették az első és hátsó helyzet- és irányjelzőket. Egyetlen márkajelzés látható a kocsin, most már normális méretben az első lökhárítón. Az összhatást egyedül az undorító és hatalmas kerekek rontják. Nem is kicsit.
Egyszerűen gyönyörű! (lenne kerekek nélkül)

Piros hátsólámpa, narancssárga indexek, ahogy annak lennie kell.


Egy hetet álltak így, mire végre le tudtam őket normálisan fotózni. Apa szerint jól bírják a gázrugóik.

Három variáció egy témára


Kiegészítés:
Az agyam olyan, mint a szita, de szerencsére BogZoo az egyik lyukat betömte rajta: elfelejtettem linkelni Tommit és a Diabloit, és ő figyelmeztetett a hiányosságra. Tommi, ezer bocs! BogZoo, köszi!

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem a '91-es tetszik a legjobban. Bár ha lenne rajtuk szárány, mint az eredetiken (bár nem minden volt), szerintem még szebbek lennének.

Amúgy Tommi az ő két verziójat már régebben bemutatta. (csak gonodltam szólok neked, ha régebben nem olvastad volna ;-)

Ikarus 256 írta...

Köszi, hogy szóltál! Olvastam még korábban, de mire megírtam a postot kiment a fejemből, hogy linkeljem. Most pótolom a hiányosságomat! :-)

Névtelen írta...

Ok, nincs mit! :-)

Találtam neked egy Ikarus-t, mondjuk az nem 256, hanem 260 :-)

http://jatekudvar.tx.hu/?q=node/3363

Ikarus 256 írta...

Köszi, de még jegelem az Ikarusokat. Ha rám szakad a Nemzeti Bank, akkor majd egy Pannon Volános C56-ost szeretnék. Tizenezerbe kerül, szóval nagyon "majd" kategóriás.

RÁJEN írta...

Nagyon jó kis poszt, tetszett! De nem vagyok hajlandó olasz sportkocsikat venni kicsiben, mert ha egyszer elkezdem, nem tudom befejezni :( Csak amerikai és japán, más nem jöhet hozzám! Olvasni azért szívesen olvasok róluk másoknál ;)

Ikarus 256 írta...

Különösképpen nem vonzottak eddig az olasz autók és a Lamborghini, de így három post után megkedveltem őket. :-)

Keresztapám tegnap hozta haza a Norev Imprezat, de a tiéd még nem jött meg. :-( Kezdek félni, hogy a posta megint közbeszól...

Sam. Joe írta...

Nincs baj azokkal a kerekekkel! A cég így akar utalni arra, hogy a Lamborghini eredetileg traktorokkal kezdte. 8-]

Zsizso írta...

Szerintem a sárga a legdögösebb.

Ikarus 256 írta...

Lehet, hogy a traktortokra emlékeznek, de az is lehet, hogy összerakták a Lamborghini LM002 terepjáróval a költséghatékonyság jegyében. 2in1 :-D
http://de.wikipedia.org/wiki/Lamborghini_LM002

RÁJEN írta...

Türelem, oda fog az érni, ajánlva adtam fel, azok többnyire nem tűnnek el...

Tommi írta...

Látom, neked is a sárga verzió motorházteteje nyílik fel legkevésbé.

Bog Zoo: Köszi, hogy megemlítettél, de Ikarus kolléga posztja sokkal jobb, mint az enyém, mert ő foglalkozik az eredeti autó történetével, míg én azt nemes egyszerűséggel kihagytam,

Tommi írta...

Ikarus256: Az előző hozzászólásomból kifelejtettem, de biztos tudod. Az LM002-be a Countach V12-es motorját szerelték annak idején. Kéne egy olyan gép. :)

Ikarus 256 írta...

Igen, a sárgáé nyílik legkevésbé, de nem is baj, mert talán az a legreálisabb.
Az LM002 után még az első post kapcsán utána olvastam, és ha jól emlékszem, akkor sejkeken kívül nem sok ember vett belőlük, pedig hasonlónak szánták, mint a Hummer. Dakaron megnézném, hogy mit tudnának.

Hétvégén volt a Le Mans-i 24 órás verseny, és sajnos az egyetlen Lamborghini fél óra után feladta a küzdelmet, és egyetlen kört teljesített. Vicces volt a csapat neve: JLOC, azaz Japan Lamborghini Owner's Club. :-D

Névtelen írta...

Tommi: Nincs mit :-)

Ikarus 256: Én is néztem némit a versenyből, hát voltak benne érdekes dolgok...