2009. október 15., csütörtök

Ferrari 456M - Hot Wheels

Múlt héten két Ferrari 456 GT-t mutattam be nektek a Matchboxtól. Most szintén egy Ferrari következik, de ez a Hot Wheels munkájának gyümölcse. Mint a címből kiderülhetett ez is 456-os Ferrari, de mégsem ugyanaz az autó állt modell a Hot Wheelsnek, mint a Matchboxnak, ez már egy átdolgozott verzió, amit 1998-ban mutattak be. A történet hasonló, mint az elődnél, első évben a GT verzió jelent meg, aztán egy évvel rá követte a GTA. A Ferrari honlapja szerint mindkettőben 442 LE-s, 5,5 literes, V12-es motor dolgozott, mint az elődben is. A GT-hez hatsebességes kézi váltó, a GTA-hoz négysebességes automata járt. 2003-ig gyártották, 2004-től átvette helyét a 612 Scaglietti.
A South Texas Die Cast Collectors-ról tudtam meg, hogy 1999-ben adták ki először a 456M-et, ekkor gyönyörű pirosban. Ezen kívül még kilenc megjelenésről tud a fenti oldal. Az én - mit is beszélek, a húgom autója - 2007-es kiadású, a Ferrari 60 éves versenyzésének tiszteletére kiadott sorozatban jelent meg. Ezt a szériát 12 autó alkotja, mindegyik két színvariációban szerepel benne. A csomagolás előlapján egy F430 jön velünk szembe, felette a Hot Wheels logó és a Ferrari embléma, alatta pedig ajándék matricák és természetesen az autó.
Említettem, hogy minden modell két különböző festéssel jelent meg ebben a sorozatban. A 456M sötétkékben 3-as sorszámmal, és piros-fehér versenyfestéssel a sorozat 22. tagjaként jelent meg. Húgomnak utóbbi verziója van meg. A versenyautó kinézetet erősítik a nagy Ferrari emblémák az ajtókon és a hátsó sárvédőre nyomott logók. Sajnos a farára nem kapott pacit, mint a Matchboxtól a 456 GT. Egy kicsit hiányzik nekem a hűtőrács és a benne ülő lámpák festése, mert így beleolvadnak a fehér lökhárítóba. Ami viszont nagyon tetszik az autón, a kipufogók kialakítása, mert a fém alvázzal vannak egybe öntve, és a hátsó lökhárító nyílásain keresztül tekintenek a külvilágra. Szépek, és az autó stílusához tökéletesen illenek a kerekei, sőt az a kis piros festék, ami rájuk került ismét csak a versenykialakítás látszatát erősítik.

Ferrari 456M - NRFB

Jól áll neki minden, amit a Hot Wheels rátett...

... de a hűtőrács kifestésével...

... és egy pacival a farán még szebb lehetne. Na, azért nem rossz ez az autó. Nézzétek csak a kipufogókat!

A csomagolás hátuljának bal-felső sarka.

Ferrari 456M

4 megjegyzés:

porsche írta...

Ferrari és HW is egyszerre, te nagyon távol akarsz engem tartani a blogodtól XD
Komolyra véve, nekem viszont ezen nem tetszik a felni, főleg a szürke műanyag alapszíne miatt.

Ikarus 256 írta...

Semmi ilyen szándékom nem volt, hogy elűzzelek innen, csak feldobtam húgomnak, hogy írnék az autójáról, és annyira megörült neki, hogy nem hagyhattam ki. Meg ugye vág a múlt heti témába is. :-) Most egy ideig nem lesz Ferrari, ígérem. ;-)

Névtelen írta...

Gyönyörű!! :-D

AndrewBoy írta...

Nekem a fekete FXX van meg amit még biztos követni fog pár mert nagyon jók!! Főleg h most olcsóbb!!