2008. május 14., szerda

Mack CH600 - egy csepp Amerika

A Mack CH600-as 1990-ben debütált az 1-75-ök között és a Convoy sorozatban - a kamionok alján is ez a dátum szerepel. Először egy zárt félpótkocsival - Box Truck, amelynek alapja Articulated Trailer - és egy Federal Express-es konténerszállítóval - Container Truck, amelynek szintén Articulated Trailer az alapja - jelent meg. Az előbbinek annyi a különlegessége, hogy a vontató festése megegyezett az 1-75 sorozatban megjelenővel. A korábbi Convoy modellekkel szemben - kivéve a Peterbilt-et, mert annak még sofőrje is volt - a Mack-nek már van utastere (kormány, műszerfal, ülések), sőt még egy ágyat is elhelyeztek a fülke háló részében.

Akit érdekel a Mack története, az itt megnézheti. (Angoltudás hiányában inkább nem próbálom meg lefordítani.)

Ha már azt írtam címnek, hogy csepp meg Amerika, akkor a PEPSI-ssel kezdem. Hivatalosan CY27 Mack Box Truck-nak "hívják", a csomagolás hátoldalán 1995-ös dátum szerepel. Kézben még sajnos nem fogtam, mert csak egy darabom van belőle (eddig), az is bliszterben. Amit innen "kintről" tudok róla az annyi, hogy Kínában készült. A vontató festése egyszerű fehér, az ajtókon egy-egy PEPSI embléma. A félpóton még egyszerűbben megoldották a grafika kérdését, egy matrica takarja be az egész oldalát. Ha játékként tekintünk rá - elvégre annak készült - teljesen rendben van a matricázás, nekem kifejezetten tetszik. Ugyanez a vontatmány megjelent már Ford Aeromax-szal is, ami Sam Joe-nak meg is van.

A következő darab - a FedEx-es - alján ugyanaz a felirat áll, mint az előbbin: Made in China. Ebből is csak ez egy darabom van, szintén bliszterben, ezért ezt sem bontom ki. A csomagolás szerint 1996-os. Gyakorlatilag csak a félpótkocsi matricájában és a kamion ajtaján lévő feliratban különböznek.
A PEPSI-set és a FedEx-est sem becsülte túlságosan magas árra Charlie Mack - 3-5$. Nekem valahogy többet kellett fizetnem érte. :)

A harmadik Mack is egy Box Truck. Az oldalán a világhírű cirkusz, Ringling Bros. and Barnum & Bailey felirat található. Először nem találtam meg sehol ezt a szerelvényt, ezért azt gondoltam, hogy talán ez valami nagyon ritka darab. Megfordítottam a félpótkocsit, és az alján ezt találtam: RBBBCS, Inc. - gondolom a cirkusz nevének valamiféle rövidítése lehet. Aztán még egyszer megnéztem a Convoy Project-en és Charlie Mack enciklopédiájában és megtaláltam. Nem is olyan nagy durranás, mint először gondoltam, Charlie Mack 3-5$-ra értékeli.

A soron következő modell kapcsolatban van az előzővel annyiban, hogy ez is cirkuszos. A vontatón kívül még a félpótkocsi alváza közös (Articulated Trailer), de ezen felépítmény helyett két konténer van. A szerelvény az 1991-es katalógusban szerepel, mint CY28 Mack Container Truck és még nem Kínában készült - alján Made in Thailand szerepel. 1992-ben is bekerült a Convoy sorozatba a CY28, piros vontatóval. A konténer oldalán a Big-Top Circus szöveg olvasható. Nem tudom, hogy milyen technikával készült, de nem olyan matrica, mint az előzőkön. Inkább olyan hatása van, mintha festett lenne. Lehet, hogy az is, csak én nem értek hozzá eléggé. A konténerek ajtaja sajnos nem nyitható.

Az utolsó előtti Mack-em a doboza szerint 1991-es és a Super Star sorozatban jelent meg CY107-ként. A kamion "hasán" az áll, hogy Tájföldön gyártották. A félpótkocsi alapja a Low Bed tréler, amit még sok pótkocsihoz használt fel a Matchbox. A Convoy Project ezzel a felépítménnyel szerelt Low Bed-eket Transporternek hívja, de már láttam Box Car-ként is egy Peterbilt dobozán. Ebben a sorozatban NASCAR versenyautók és a csapatot kiszolgáló kamionok szerepeltek. Ez a darab Bill Elliot egykori csapatának kamionja. A félpót grafikája oldalanként egy-egy hatalmas, a pótkocsi egész oldalát beterítő matrica. A kamion és a félpót dekorációja is szépen kivitelezett. Ez a szerelvény is megjelent Ford Aeromax-szal, CY109-es számmal.

És el is érkeztünk a legszebb és legértékesebb Mack-emhez, a CCY11-hez. Ez a darab a Collectibles Convoys része, ami a Convoy szériának egy igényesebben kidolgozott, direkt gyűjtésre gyártott modellekből álló sorozata. Joggal mondhatnánk is rá, hogy ez nem játék, mert olyan apró és sérülékeny dolgok vannak rajta, amik könnyen letörhetnek, ha nem vigyáznak rá.

A vontató alapja ugyanolyan Mack CH600-as, mint amiket eddig bemutattam, de szebben kivitelezve. A Collectibles darabokon az eredetire nagyon hasonlító krómozott kerekek találhatók, rendesen gumiabronccsal, elöl keskenyebb, hátul szélesebb kerekekkel. Szembetűnő különbség, hogy ezen a modellen ki vannak festve a magasságjelzők és az indexek, a kamion tükröket és antennákat kapott. A hűtőrácsot sem hagyták teljesen krómozottnak, mint a Convoy-ok esetében, hanem a "réseket" - ahol elvileg nincs is rács - feketére festették, így a MACK felirat is jobban kiemelkedik a kamion elejéből. A vontató ajtaján a CITGO olajipari vállalat logója van.

A nyergessel ellentétben a pótkocsi soha nem jelent meg a Convoy sorozatban, ez hosszabb azoknál. A félpót nagyon aprólékosan van kidolgozva. Gondolok itt a tartály festésére, a sárvédőgumikra, a hátulsán található létrára, a leeresztő csonkokra és csövekre az alján. Az alján találunk még érdekes dolgokat, például a fék munkahengereit a hidakon. Hidak!!! Talán ez az egyik legjobb példa, hogy mennyivel több ez a szerelvény egy Convoy-nál, ugyanis azoknál egy csúnya "téglából" állnak ki a kerekek tengelyei - legalábbis az Articulated Trailer-nél - ezen pedig laprugókra szerelt hidak vannak. Eltérő még a Convoy-októl a kitámasztó talpak - ezen felhajthatók - és a királycsapszeg. Talán ez az egyetlen dolog, ami a Convoy-oknál jobban hasonlít az eredetire. Még két érdekesség van az alján: az egyik az, hogy a tartály csavarokkal van az alvázhoz rögzítve a szegecsek helyett. A másik egy Matchbox Ultra logó, amit nem tudok hova tenni, hogy mi is lehet.

Az iskolában mindig azt mondták, hogy ide valami jó befejezést kell írni. Ez nekem ott sem ment. Fejezzék be helyettem a képek. Tessék fogyasztani!

Mack CH600

Az eredeti Mack CH - szembetűnő a hasonlóság

A baloldali egy Convoy szériás félpót királycsapszege, a jobb egy Collectibles-é

A Ringling Bros. and Barnum & Bailey szerelvény "hasáról" a felirat

Nincsenek megjegyzések: