2011. január 25., kedd

MB-2 Rover Sterling

Most egy régi kedvencemet mutatom meg nektek, ami már szerepelt az előző poszt képein, ez a Rover Sterling.
Az eredeti autó története az 1980-as évek elején kezdődött, amikor a Rover és a Honda közös munkával fejlesztésbe kezdett. Az eredmény a Rover 800-as sorozata és a Honda Legend lett. A két modellben közös volt a padlólemez, a felfüggesztés, a váltó és a V6-os motor. A 800-as széria 1986-ban jelent meg. A típusjelölések beszédesek voltak, az első számjegy a sorozatot jelenti, a következő kettő a hengerűrtartalomra utal. A 820-as 2,0 literes, 8 szelepes, karburátoros benzinmotorral volt szerelve. Ezt a motort átdolgozták 16 szelepesre, készült belőle központi és hengerenkénti befecskendezéssel egyaránt - 820 e illetve 820 i. A legnagyobb erőforrás a fent említett 2,5 literes, 24 szelepes, V6-os volt, ami Japánban, a Hondánál készült - 825 i. 1988-ban ezt 2,7 literesre növelték - 827 i -, aztán 1990-ben a VM Motoritól érkező 2498 köbcentis dízellel tovább bővült a paletta - 825 D.
A Rover a 800-as sorozattal meg akarta vetni lábát az USA-ban. Oda csak a V6-os motorral szerelt modelleket vitték és Sterling 825 i/827 i néven árusították. A kezdeti években sok probléma volt az összeszereléssel és az alkatrészekkel, meghibásodtak elektromos berendezések, gond volt a fényezéssel és korrózióállósággal. A J.D. Power akkoriban végzett egy elégedettségi vizsgálatot, amiben a Sterlingnek a sereghajtók között jutott hely, szemben a "testvére", az Acura Legend az élmezőnyben végzett. (A luxus és "izmosabb" Hondákat az USA-ban, Kanadában és Hong Kongban Acura néven árulták/árulják.) A problémák és a rossz hírnévnek köszönhetően nem volt igény a Sterlingre, 1991-ben megszűnt a tengerentúli árusításuk.
Európa türelmesebb lehetett, nem engedte magát rögtön lebeszélni a 800-as sorozatról egy kis rozsda és meghibásodás miatt. A modell 1991-ben és 1996-ban átesett egy-egy rácfelvarráson, és egészen 1999-ig gyártották, addig 317 ezer készült belőle. Közben a négy- és ötajtós verzión felül megjelent a 827 Coupé-ja, és a motorválaszték is bővült egy 2,0 literes turbós erőforrással.
A Sterling név nem volt ismeretlen az öreg kontinensen sem, a Rover ezzel illette a legjobban felszerelt modelljeit. Arról nem találtam információt, hogy ez csak a legnagyobb motorral volt elérhető, vagy esetleg a 820-asból is lett volna Sterling.

Az eredeti Rover Sterling


A Matchbox Rover már "anatómiailag" nagyon tetszik. Hogy mi a szép benne? Az autó alja is fémből készült, ami az autó oldalán végigfutó fekete díszlécig felér. A hátsó lámpák piros műanyagból vannak, ami számomra szebb, mint ha festve lenne. A beltér az 1:60 méretarányhoz képest részletes: háromküllős kormány a jobb oldalon, jó oldaltartásúnak tűnő ülések és könyöktámaszok. Az első szélvédőre jelképes belső visszapillantó-tükör került, hátul pedig látszanak a szélvédőfűtést szolgáló "fémhuzalok". Az ablakok anyagából még a tetőablakon kívül az ajtók egyes részei készültek, ami kicsit zavaró, mert úgy tűnik, mintha nem lenne az autónak B oszlopa. A mai Matchboxoknál olyan ritka rugózó kerekek akkoriban még általánosnak mondhatók voltak, így ez is rendelkezik az említett extrával.
Az akkoriban esetünkben 1988-at jelent, ekkor debütál MB-2-ként a Rover Sterling, amit az alvázon már csak Sterlingnek hívnak, talán az amerikai eladhatóság miatt. A premiermodell bordó-szürke színeket kapott, ami igencsak valóságosnak mondható, ilyen autóval találkozhatunk korabeli Rover prospektusokban és a fenti képeken is. Ez viszonylag hosszú életű volt, 1991-ben váltotta le egy szürke-kék verzió, ami ebben a formában csak egy évet élt meg, 1992-től az ajtók aljára Rover Sterling feliratot festettek. Közben több kisebb sorozatban - My First Matchbox, Graffic Traffic, Laser Wheels - is megjelent, de számomra a '91-es tetszik a legjobban, mert az megvolt gyerekkoromban, sőt ma is megvan, csak kissé kopott állapotban. Most mégsem azt láthatjátok, hanem egy 1992-es Rover Sterlinget, ami az előző pár poszt tárgyával hasonlóan, az unokatestvéreim Matchboxai közül van.

MB-2 Rover Sterling 1992-ből. Ez volt az utolsó megjelenése az 1-75 sorozatban.

A láthatatlan B oszlop zavaró, de a hátsó szélvédőért dicséret jár

A piros műanyag lámpa bármelyik színváltozaton jól néz ki

Linkek:
Bamca: Rover Sterling variációk
Wikipedia: Rover 800-as sorozatról németül és angolul
Old Parked Cars: Sterling 825 és 827, mint régi parkoló autók



2 megjegyzés:

Rudi írta...

Ez nagyon tetszett nekem is. Megvan 2-3 változatban is.
Több képet vagy infót a benzinkútról hol találok? :)

Ikarus 256 írta...

Szia Rudi!
A benzinkútról itt találsz pár képet:
http://ikarus256-matchbox.blogspot.com/2011/01/volt-mar-olyan-veletek-hogy-megalltok.html
Úgy terveztem, hogy állandó fotóháttérként megjelenik majd a blogon a benzinkút, de úgy jött össze, hogy nincs időm a bloggal foglalkozni, így ez is elmaradt. :(