2008. június 2., hétfő

Mercedes 350SL - MB6

Ha minden jól menne, akkor most egy SuperStar szettről olvashatnátok, de már a címből kiderül, hogy ez nem az. A baki ott volt, hogy tegnap jött postán egy TC59-es, és ma meg minden elemem lemerült, ezért nem tudtam lefényképezni, és ezért most ismét Mercikről írok. Pontosabban a Mercedes 350SL-ről. Az eredeti modellről mindent tökéletesen leír a wikipedia.
1974-ben debütált MB6-ként, és egész 1984-ig szerepelt a sorozatban, igaz itt már "lehajtották" a tetőjét. Pont ez az egyik érdekessége ennek az autónak, hogy felhajtott tetővel és lehajtottal is ugyanaz maradt a neve, sőt még a sorszáma is.
Az első változat 1979-ig tartott, de Areh csak a citromsárga változatot sorolja ide, de szerintem az én narancsárgám is ide tartozik. Az alváz sima fémszínű. Ez egyben a hűtőrács, az első és hátsó lámpák is.
A következő darabról sem tudom biztosan, hogy mikor készülhetett, de 1982-84 közé saccolom, mert ebben az időben készültek a tető nélküli változatok. Az autó alja teljesen megegyezik az előzővel, csak ez szürkére van festve.
A harmadik egy ritka darab. 1977-ben volt csak a sorozatban és csak Németországban jelent meg. Elsőre csak az volt furcsa, hogy az ajtókon német felirat van (Rennservice). Areh-nél nem találtam róla semmit, ezért megnéztem mit mond rá Charlie Mack. Ő 35-45 $-ra becsülte az értékét, de ez nálunk - szerintem - kevesebb lehet, mert egy német autó nehezebben kerül az USA-ba, mint egy sima Superfast. De egy biztos: felénk sem sűrűn botlik az ember ilyenbe.


Csoportos tankolás




A narancssárga és a szürke 350SL. Jól látszik, hogy a lámpák és a hűtőrács az alvázhoz tartoznak


MB6 lehajtott tetővel

Az alvázuk teljesen megegyezik

3 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Remek post! Én azt sem tudtam, hogy ebből létezik lenyitott tetős verzió! A hátteret adó parkolóhoz külön gratula! Lesz róla post? Kíváncsi vagyok a többi részletére is.

Ikarus 256 írta...

Köszi!:-)
A háttérről is írok majd valamit, de nem igérem, hogy mostanában. Ma sikerült lefényképeznem a következő csomagot, de mostanában az sem fog felkerülni postként ide, mert egyszerűen ilyenre nem szánhatok már időt, mert rútul állok a vizsgákkal. Holnap megyek mechaból, meg jövő héten is lesz még kettő. Hétvégére meg elmegyek barátnőmhöz, mert már régen voltam náluk. Még a végén meg sem ismernek már!:-D

AndrewBoy írta...

Jók ezek a Mercik. Ma én is találtam párat de nemtudom mennyibe adták volna. Szép kékvolt és tető nélküli