2010. február 20., szombat

Lotus Evora - kiegészítés

A tegnapi Lotusos post után írt Porsche, hogy egy Evorát szétszedett, és küld róla képet, ha kell. Persze, hogy kellett! Még egy kis anatómia:


A boncmester Porsche volt

2010. február 19., péntek

Lotus Evora

Amikor 2008-ban megjelent az akkori 1-75 sorozat előzetese, tudtuk, hogy lesz egy új Lotus, amit év közben mutatnak be, aztán majd Matchboxként is megjelenik. 2008. július 22-én a londoni "British Motor Show"-n leleplezték az új Lotus első példányát, a típus az Evora nevet kapta, az evolution, vogue és aura szavak összetételéből. 1996. óta - Elise bemutatása - ez volt az első teljesen új fejlesztésük. Az Evorát elődeinél kényelmesebbre tervezték, tempomatot, navigációs rendszert és tolatókamerát szereltek bele, Lotusba ebbe először. Az autó középmotoros, erőforrásként egy 3.5 literes V6-os Toyota motor szolgál, ami a Lotus beavatkozása előtt 268 LE-t (6200 1/min), utána 280 LE-t (6400 1/min) produkál. A 350 Nm (4700 1/min) nyomatékú motorhoz egy hatsebességes manuális váltót párosítottak. Az autó 5.1 másodperc alatt éri el a 100-as tempót, a végsebessége 261 km/h.
Mint feljebb említettem 2008. volt a premier éve a Matchbox Evorának, szürkében debütált MB-10-ként. 2009. év elején megjelent nálunk a Best of British sorozat, amiben az 1-es számú csomagolás egy zöld (?) Lotust tartalmazott. Év közben az 1-75 sorozatban megjelent a "recolor" változat - MB-16 -, ekkor kék színű volt az Evora. Arehnek már a 2010-es kiadása is megvan, ez piros lesz. A legszebb kidolgozású új Lotus a tavalyi Superfast sorozatban jelent meg, a 20 autóból álló sorban a 18-as számú dobozt kapta. Az 1-75 sorozatban megjelent Evorákon az első lámpák, a márkajelzés, a hűtést elősegítő nyílások rácsozása és a hátsó szélvédő teteje kapott némi plusz festéket, a hátsó lámpákat nem festették ki. A Best of British modell a többi sorozatbeli társával ellentétben ad némi pluszt az 1-75-ös autókhoz képest a papír dobozon kívül: a nagyobbik hátsó lámpákat kifestették, a spoiler alatt a márka, a rendszámtáblán és a lökhárítón a típus neve szerepel. A tavalyi Superfast még ennél is extrásabb" a metálkék karosszériára fekete szegélyű szürke csíkot festettek, amitől szerintem ez sikerült a legsportosabbra. Ezt tovább fokozzák az új ötküllős kerekekkel. Evora feliratot nem találunk az autón, a rendszámtáblára 2008-at írtak római számokkal: MMVIII. Valószínű a megjelenésének évére utalhat.

MB-10 2008-ból és MB-16 2009-ből

Hátulra nem került plusz festék.

A hátsó szélvédő alatt a motor.

Best of British 2009 - NRFB

Az eleje, mint az 1-75-ös társaié...

... a hátulja már részletesebb.

A 18-as számú doboz - Superfast 2009

Jól áll neki az új kerék.

A lökhárító alján és az ajtó mögötti légbeömlőket sem hagyták, hogy a környezetébe olvadjon.

Részletesen kifestett hátsó rész.

Matchbox anatómia


Linkek:
Lotus Evora a Wikipedián németül és angolul
Areh Lotus Evorái

2010. február 3., szerda

Ford Shelby Cobra Concept

Régen írtam már Matchboxokról, de most egy igazán szép darabbal "térek vissza", egy Ford Shelby Cobra koncepcióautóval. Ennek a Best of Muscle kiadásával már találkozhattatok korábban Sam.Joe-nál. Mivel ő írt az eredeti autóról, én most kihagynám ezt. Aki esetleg már nem emlékszik rá, az előző linkre kattintva felfrissítheti ismereteit. A BoM kék Cobran kívül egy 2006-os bordóm van az 1-75 sorozatból, és egy szürke 2005-ből, ami egy "különleges" Superfast kiadás része. Különleges azért, mert egy fém dobozban hat autó van összezárva, az idézőjeleket azért használtam, mert 20500 darab készült ebből a szettből, ami viszont elég sok. A Cobrat kivéve minden autó szerepel a 2005-ös Superfast sorozatban más festéssel, a hozzájuk tartozó dobozra a sorozatbeli sorszámukat kapták, a Cobra ezzel szemben egy S betűt. Nem sikerült rájönnöm, miért épp S, tippem azért lenne pár: Superfast, Special - mint speciális kiadás - vagy talán Shelby. Nem szeretnék leragadni a doboznál, mert az autó sokkal érdekesebb.
A koncepcióautók miniatürizálásával az egyetlen bajom, hogy a tanulmányautók általában egy színben készülnek, és a Matchbox nem engedheti meg azt, hogy készítsen egy öntőformát, és azt egyetlen évig árulja egy színváltozatban. Ezért kaptunk már kéket, bordót, fehéret, szürkét, még egy kéket és feketét a Cobraból. Ezek közül egy fedi a valóságot, a szürke. A fent említett Superfast-szettből sikerült megszereznem ezt.
Mivel egyezik az eredeti kocsi színével már tetszik a Matchbox műve. A motorháztetőn és a csomagtartón végigfutó dupla csíkot a lökhárítókról lespórolták, de nem zavaró ez a hiányosság. Az első fényszórókat fehérrel emelték ki a kocsi színéből. A hátsó lámpák piros színéből jutott még a rendszámtábla helyén lévő Ford emblémának is. A Ford logója fölött egy olyan apró Matchbox felirat fehérlik, hogy le se tudtam normálisan fotózni. Higgyétek el, ott van! Típusjelzést is terveztek az autóra, sőt kapott is csak nem látszik minden szögből, mivel az is szürke és hiányzik alóla a két széles fehér sáv. A megjelenését még tovább javítják a krómozott hétágú felnik - majdnem, mint az eredetin -, és a rajtuk feszülő gumik. A spórolás számlájára írható fel, hogy hátra is akkora kereket kapott, mint előre. Oldalról nézve valamelyest zavaró, hogy a kerék nem tölti ki a teljen sárvédőívet.
A beltér egész hűen tükrözi az eredeti utasteret: négy óra a műszerfal közepén, egy háromküllős kormány, két ülés ötpontos biztonsági övvel és a váltókar. Utóbbi eléggé hasonlít egy parasztra a sakktábláról, de mindenki tudja, hogy az bizony egy váltókar.

Superfast Collector Tin 2005
Felső sor balról: 1957 Corvette, Ford Shelby Cobra Concept, 1970 Boss Mustang
Alsó sor balról: 1957 Thunderbird, 1965 Shelby Cobra 427 S/C, 1969 Chevrolet Camaro Z-28

A doboz fedele. Lecsukva olyan, mint egy sütis doboz. Kinyitva sokkal jobb annál!

Ford Shelby Cobra Concept az S jelű doboza előtt

A hátsó kerék lehetne nagyobb.

Részletes beltér. Persze csak annyira, mint az igazinak.

Ez lett a legjobb kép a Ford embléma fölötti Matchbox és Cobra feliratokról. Remélem látjátok, mert nagy szenvedés árán készült el ez a fotó.


2006 MB-8. Hátra nagyobb kereket kapott - ahogy kell.




Egy-két link:
Ford Shelby Cobra Concept a Matchbox Memories-on
Egy újságcikk a Ford Shelby Cobra Conceptről angolul, képekkel

2009. december 24., csütörtök

Boldog Karácsonyt! - csak úgy Matchboxosan

Nem sok időm volt mostanában Matchboxokkal foglalkozni, és az alábbi kép sem az én művem, hanem egy pécsi gyűjtőtársam munkáját dicséri, Bánky Ottó készítette. Engedélyével kiteszem a blogra, és ezzel szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni mindenkinek!


2009. október 23., péntek

N°39 Ford Tractor & N°40 Hay Trailer

Eljött az idő, hogy én is bemutassak kettőt a számos - hét - Regular Wheel Matchboxom közül. Azért mindjárt kettőt, mert ők igazán párban érnek egyet, mint Stan és Pan vagy Tom és Jerry meg még néhány hasonló páros. A történetem két főszereplője szám- és betűrendben: N°39 Ford Tractor és N°40 Hay Trailer.


Ford Tractor és Hay Trailer

A traktor és a pótkocsi az 1968-as katalógus újdonságai közt

N°39 Ford Tractor
Ha a kutatómunkám helyes eredményekkel zárult, akkor a Matchbox a Ford Dexta 2000-s modellje alapján készült. Egy finn traktor-adatbázis adatai szerint 1964-től 1968-ig gyártotta a Ford ezt a traktort. Az orrában egy 2590 köbcentis, háromhengeres motor került, amiben 39 ló ereje párosult 124 Nm nyomatékkal. Az erőátvitelt egy hatsebességes váltóval oldotta meg a Ford, két hátrameneti fokozattal. A traktor végsebessége 28 km/h - így 0-100 km/h-s gyorsulásról nem beszélhetünk. (A fenti linkek egyikére mindenkinek kötelező rákattintani, mert elég sok időmbe telt, mire újra megtaláltam az oldalt!)

Ford Dexta 2000

Sárga maszkkal nem találtam másik képen Ford traktort


A Ford Tractor 1967-ben jelent meg először az akkoriban Matchbox Series-nek nevezett sorozatban, de csak az 1968-as katalógusban szerepel először, mint újdonság. A kép alá megjegyzésként odaírták, hogy '67 második felétől kapható. Az én Fordomnak sárga motorháztetője van és világoskékre festették a motort, ülést, és a sárvédőket. Charlie Mack szerint ez a harmadik színvariáció a négyből. Létezett még teljesen kék és teljesen narancssárga változat és egy olyan, aminek sárga motorháztetőhöz sötétkékre fújták a sárvédőit.
A festék alól az eredetivel egyező formák tűnnek elő. A motorháztető nagyon aprólékos, és külön darabból készült. A hűtőrácsba süllyesztették a lámpáit, fölé pedig Ford felirat került. Ezen kívül még a motorháztető két oldalára is elhelyeztek egy-egy márkajelzést. A tetején egy lyukon keresztül áll ki a kipufogó, ami már az alváz része. A traktor alsó fele sem rosszabb kialakítású, a motort és a hozzá tartozó alkatrészeket is igényesen kidolgozták a Matchbox mérnökei. A felniken igazi gumiabroncsok feszülnek, elöl hosszirányú mintázatúak, hátul terepmintásak. A hátsó gumik oldalfalára "Lesney England" feliratot sütötték be nagyjából 40 éve. Korábban volt már egy ilyen traktorom - még Apáé volt -, de annak már eljátszotta/eljátszottam az első gumijait, és idegen gyártmányú széles "papucsokkal" volt helyettesítve. Nagyobb baja volt, hogy a műanyag kormánya letört, ami ezen szerencsére hiánytalanul megtalálható. A traktor hátulja eredetileg is egyszerű, függesztőkarokat ebben a méretarányban játékra fölösleges készíteni, 1967-ben pedig nem is lehetett ez egyszerű, ezért úgy gondolom, hogy bőven elég a kampó a Ford végén. A lényeg, hogy lehessen vele vontatni pótkocsit.

N°39 - Ford Tractor. 1972-ben adták ki utoljára. Hűtőrácsba süllyesztett lámpák és Ford feliratok.

Gyönyörű, aprólékos munka balról...

... és jobbról.

Egy egyszerű kampó zárja a traktort hátulról.

N°40 Hay Trailer
Magyarul szénás kocsinak lehetne nevezni. A plató elejébe és hátuljába állított sárga műanyag rácsok lehetővé is tennék a széna pótkocsira való felhalmozását. Az oldalfalak alacsonyak és kicsit kifelé dőlnek. A kerekei olyanok, mint a traktor kisebb kerekei, és szintén igazi gumikkal szerelték. Sajnos ezek már kicsit megkeményedtek, így szeretnek lepottyanni a felnikről. A vonórúd forgózsámolyban végződik, de kicsit nehezen fordul. A pótkocsihoz nagyon szép állapotú dobozom van, ami szerint a Hay Trailerem abban az évben új modell volt. Mivel a megjelenésének körülményei egyeznek a Ford Tractor történetével, ezért valószínű, hogy 1967-es a pótkocsim.

N°40 Hay Trailer - 1971-ben jelent meg utoljára

A pótkocsi kerekéről a gumik néha lecsúsznak.

Nem tudom, hogy melyik típusú doboz, de szép. A doboz szerint 1967-ben gyárthatták.

Egy hasonló pótkocsi



Linkek:
Areh gyűjteménye: Ford Tractor, Hay Trailer
Képek egy szépen felújított Ford Dexta 2000-asról
Ford 2000/3000/4000/5000 modellek a bizonyos finn oldalról: www.konedata.net