2009. július 21., kedd

RW001 - Mercedes Actros Cement Truck

Mekkora véletlen? Pont egy éve írtam a CY-121 Mercedes Actros szerelvényről, és ma ismét egy Actros-szal jelentkezem. Az eredeti modellről a fent linkelt postban találtok egy igen rövid típusismertetőt. Mint ott írtam, az a Matchbox az első generációs Actros képére lett formálva, ez pedig már a másodikat mintázza meg, a bliszter szerint egész pontosan egy 2007-es modellt.
Még így az elején muszáj leszögezni, hogy ez elsősorban játék, csak vannak elvetemült emberek ezen a bolygón, akik gyűjtik ezeket, és a cég múltját ismerve kicsit többet várnának tőle. Ami először szemet szúrt, hogy a betonkeverő-tartály nem igazán arányos a teherautóval - én kicsinek tartom -, és túl messze van a fülkétől, na meg a gázpalackra emlékeztető kipufogó. Azért van olyan részlet is, ami tetszik - ha nem lett volna, meg sem veszem -, például a fülke úgy, ahogy van tökéletes. Belül három ülést találunk, van kormány és műszerfal is. Egyáltalán nem mondható, hogy elnagyolták volna a belsejét. A külső is remek, a lámpák nagyon élethűen sikerültek, még a ködlámpákat is kifestették, pedig ezek elég aprók. A hűtőrácsra szintén nem lehet panasz, de a közepén a csillag és a típusjelzés kicsit elcsúszott. A szélvédővel egybeöntötték a két ablaktörlőt, alájuk pedig egy-egy kapaszkodót helyeztek el. A lökhárítón ismét egy "Matchbox-kódos" rendszámot találunk, ami az ajtókról is visszaköszön. A kabin oldalára a betonkeverő cég logóját festette a Matchbox. Utánanéztem, hogy létezik-e King Concrete vállalat, és ezt az eredményt dobta ki legjobb barátunk, a Google. Válogassatok, hogy melyik lehet az igazi.
Az alváz is sok apróságot tartogat: jobboldalon az üzemanyagtartályt, baloldalon a légtartályokat és az akkumulátort alakította ki a Matchbox. Ezeket az alkatrészeket ráccsal takarták el, pont, mint egy igazin. Hátul, a sárvédőkből a csúszdához csatlakoztatható toldó elem emelkedik ki. A hátsó lökhárító formája tetszik, de mivel nem festették ki a lámpáit elég kopasznak hat.

RW001 Mercedes Actros Cement Truck - a bliszteren másképp hívják

A fülke pont, mint az eredeti, még tetőablak is van rajta, sőt merevítő bordákat is kialakítottak a tetején. A rendszám megfejtése: MIXER.

Oldalról a gyenge részek: gázpalack alakú kipufogó, mini keverőtartály. És ami szép: üzemanyagtartály, előtte a rács, kerekek és a fülke innen is jól néz ki.

A csúszda forgatható, a toldó elem viszont a sárvédővel egybeöntötték. A lökhárító festék nélkül kissé kopasz.

Baloldal: légtartályok és az akksi.

Egy hasonló képet az előző RWR posthoz is csatolnom kellett volna, hogy látszódjon a méretbeli különbség.
Mercedes-Benz Actros 3332



14 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Nekem fel sem tűnt volna, hogy aránytalan a hátán a tartály, de teljesen igazad van, az! Ja és persze: "Kibontotta, kibontotta"!

porsche írta...

Ez a méretarány összehasonlítós kép jó ötlet volt, én azt hittem, hogy sokkal nagyobbak.

Ikarus 256 írta...

Sam.Joe: A tartály kb. pont a Peterbiltre lenne jó, ha azt nem nyomorítják így össze. Van még egy Pierce tűzoltóm is, azt majd később.:-)

Porsche: Akkor jól sejtettem, hogy akad, aki nem biztos még a méreteivel. Majd a kukáshoz is teszek fel egy hasonló képet. A méretei miatt nem tudom teljesen eldönteni, hogy "nagyon tetszik" a sorozat vagy csak "tetszik". Az vele a bajom, hogy annyira nem lett nagy, hogy passzoljon a személyautókhoz, de a korábbi teherautókhoz sem illik. Valahol a kettő között van félúton.

Andrew0807 írta...

Már láttam a piros Tom's-os verziót is.

Névtelen írta...

Láttam a modellshow fórumon, hogy keresel egy felirat nélküli Rover-t. Én találtam egyet:
http://www.vatera.hu/rover_sterling_150748567.html

Ikarus 256 írta...

Andrew0807: Akkor keresni fogom! :-)

BogZoo: Köszi az infót! Még meglátjuk! :-D

Névtelen írta...

Igazán nincs mit :-D

Névtelen írta...

Van még egy:
http://www.vatera.hu/matchbox_sf_sterling_kivalo_allapotban_150584864.html

Névtelen írta...

Szevasz! A fehér Merci inkább AXOR Hali. Zsolti

Tommi írta...

Hehe, Tom's-os nekem is kell. Elvégre én is Tamás vagyok :)

Névtelen írta...

A feher mixerek inkább Axorok. Zsolti

Andrew0807 írta...

BÖRZE!

Sziasztok! Mint tudjátok a Váci úti börze megszünt. Megpóbáljuk folytatni a hagyományt,de kérnék mindenkit küldje tovább ahova csak lehet,hogy még többen értesüljenek róla! Köszönöm Viktor
Autómodell Börze

Budapest XlV. Öv utca 210 MEGA PUB ÉTTEREM
(Erzsébet Királyné Útja-Öv utca sarok bejárat az Öv utcából)

Augusztus 2-án minden kedves Vendégünknek a belépés ingyenes!!
2009. évi időpontok:


augusztus 2
szeptember 13
november 8

vasárnap, 9-14 óra között.

700nm-en még több modellel várunk minden kedves vendéget és eladót,kulturált körülmények,büfé,parkolási lehetőség.
Érdeklődni,asztalt foglalni a 06-20-92-63-146 Hajdú Viktornál vagy a wrcviktor@freemail.hu e-mail címen lehet!

Ikarus 256 írta...

Zsolti: Szia! Bocs, hogy nem került ki eddig a megjegyzésed, de nyaralni voltam. A fehér mixerek annyira "inkább AXOR", hogy az is, és én ezt nem vettem észre, amikor készült a post. Köszi, hogy szóltál. Javítani fogom.

Tommi: Nekem is kell! :-P

Andrew0807: Kösz az infót! Jó, hogy megoldódott ez a probléma. Remélem valahonnan időben is megtudtátok az időpontokat, mert nálam késve jelent meg.

Andrew0807 írta...

Nyugi mindenkinek elküldtem;)