2009. július 4., szombat

RW002 - Autocar ACX Garbage Truck

Lehetett volna az is a cím, hogy "Újra RW a Matchbox kínálatában", ami ugyan igaz, de legtöbben a Regular Wheel modellekre gondoltatok volna, nem pedig az idén bemutatkozó Real Working Rigs sorozatra. Az első hírek szerint nem lehet kapni Európában, aztán valamiért mégis szerepel pár darab belőle a hivatalos német Matchbox honlapon. Ott egyébként már látható a MAN is, amit még az USA-ban nem mutattak be, és gyanítom nem is fognak, mert nem a leggyakoribb teherautó az ottani utakon.
Andrew0807 írta tegnapelőtt a Modellshow fórumán, hogy a gödöllői Müllerben találkozott Working Rigs-szel, egy narancssárga kukással. Tegnap unokatesóm diplomaosztójáról hazafelé mi is benéztünk egy Müllerbe, és a kukás mellett egy Pierce tűzoltót is hoztunk ebből a szériából. Szintén újdonságnak számító Convoyt is láttunk, de az annyira csúnya volt, hogy ott is hagytuk. Mint a címből kiderülhetett most a két RW-közül a kukás jön. (Az RW kifejezést a továbbiakban csak sorszámmal együtt fogom használni, a sorozat nevének rövidítéseként nem, a post legtetején tárgyalt félreértés miatt, és azért, mert ha rövidítik is, akkor Working Rigsnek hívják, aminek WR a "monogramja".)

Az Autocar egyik fő profilja a kukásautók és kukás felépítményekhez illő fülkésalvázak gyártása. A fülkében a kormány lehet jobboldalon, baloldalon és rendelhető kétoldali kivitelben is. Utóbbinak létezik még olyan változata, amiben az "anyós oldalán" álló pozícióból lehet kormányozni a teherautót. Az anyósülésről történő irányítás azért fontos, mert ezeknek a kukásoknak létezik teljesen automatikus változata, amit egyetlen ember üzemeltet a fülkéből, ilyenkor pedig jó, ha a padkához közelebb van a sofőr. A következő videón egy ilyen Autocar látható. Nem érdemes végignézni, az elején is látszik a lényeg.




A Matchbox a Working Rigs sorozattal vissza akarta hozni a mozgó alkatrészeket, amivel nagyobb élmény a játék. Az RW002-n fel lehet emelni a kukát, mint a videón, a tartály hátrabillentésével pedig kiüríthetjük a szemetet a nyíló ajtón keresztül. A felépítmény minden eleme műanyag, felemelt helyzetben egy egészen jó minőségű munkahenger tartja meg. A fémből készült fülkéből nem felejtették ki az üléseket, a motor burkolatát, és persze kormány is került bele, még ha egy picit kisebb is, mint kéne. A fülke oldalából egy-egy tükör és irányjelző áll ki. Az eredetire kísértetiesen hasonlító hűtőrács tetejére került rá a márkajelzés. A kipufogó és a légszűrő a fülke mögött ágaskodik, mögöttük az emelőszerkezet. Az alváz felső része fém, alsó műanyag, a kettő közül három vastag tengelyen két-két új kerék foglal helyet. A kocsi oldalára CRS - Consolidated Refuse System feliratot nyomtak. A kabinajtók aljára és a puttony oldalára felkerült egy betű-szám kombináció: 1W15 18 12 4. A megfejtéseket a szerkesztőségbe várjuk megjegyzés formájában. A festés és a tamponnyomás minősége nagyon jól sikerült csak kevés. Az első és lámpákat, magasságjelzőket nem festették ki, ami pedig igen sokat javítana az összképen.

RW002 - 2009 Autocar ACX Garbage Truck. Olyan hosszú neve van, mint egy délamerikai szappanopera-sztárnak. A Matchbox logó kiemelkedik a csomagolásból, és abban bíztam, hogy talán matrica vagy hűtőmágnes. Egyik sem: egyszerű kartonpapír.

A bliszter hátoldala. A képen valószínű valamiféle prototípus lehet, mert szürkére festették a lámpáit, és feketére az emelőszerkezet nagy szegecsét.

Kb. 1:75 kicsinyítésű lehet

A hátfal annyira részletes, mint az eredetinek, csak egyszínű

Az emelés folyamata:


Az ürítés a munkahenger segítségével

A belsejére nem szántak sok időt


Egy jobbkormányos Autocar ACX és emelőszerkezete

Ez a kép majdnem lemaradt, pedig az RW002 kapható zöld színben, és ilyen feliratokkal, mint ez.

Frissítés:
Eredetileg is terveztem egy olyan képet, ami bemutatja a Real Working Rigs sorozat méreteit a kisebb méretarányú 1-75 és Superfast szériákhoz képest, de ez akkor elmaradt. Most pótolom.



Linkek:
Még több fotó az eredetiről: ITT és ITT
Autocar honlapja: www.autocartruck.com Ezt a lapot mindenkinek kötelező megnézni, akinek van Joe nevű ismerőse vagy ő maga Joe!
Autocar ACX technikai adatai és méretei

6 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

És kibontottad! Jeeeee! Az üveglapos fotók büntetnek! Az animáció zseniális, szétröhögtem rajta magam. 10/10-es post.

Amúgy van egy áthidaló ötletem RW ügyben. Az RW legyen a regular wheel, az RWR meg a Real Working Rigs, az RW+szám meg egyértelmű, hogy az utóbbi.

Tommi írta...

Inkább RWR002, nem? Engem megzavart egy kicsit, hogy csak RW-nek rövidíted a Real Working Rigs kifejezést.

Amúgy eszméletlen! Kéne, és valószínűleg veszek is, ha találok valahol. Mennyibe fájt és hol vetted, ha szabad kérdeznem?

Ikarus 256 írta...

Joe: Köszíí!:-D Te is így viszed a karod alatt a járgányokat?

Joe, Tommi: Az a helyzet, hogy nem én találtam ki az RW rövidítést, mert az alvázon így áll a sorszám: RW002. De megegyezhetünk az RWR-ben, mint a sorozat rövidítése.

Tommi: Müllerben vettem 1790 Ft-ért. Ez is eszméletlen...

Tommi írta...

1790, az húzós. Akkor viszont jól meggondolom és. :S

Sam. Joe írta...

Nem, blisterben összefogva viszem őket. Most egy fém kekszesdoboz lakói. 8-)

Névtelen írta...

Jó kis játékszer, nekem tetszik.