2009. január 30., péntek

Best of British 2009

Nem régiben Andrew0807 felhívta a figyelmemet az új Best of British sorozatra. Megmondom őszintén először kételkedtem benne, hogy valóban 2009-es kiadás lenne, mert azt írta, hogy az Austin Mini Van-t mindjárt meg is vette, és az a 2008-as BoB szériában is szerepelt, és mellesleg a Matchbox Forum sem írt még róluk tegnapig semmit. Azóta kiderült, hogy valóban idei az a Mini, amit Andrew0807 vett, és láttam is a sorozatból pár modellt az interneten.

Ma kóvályogtam kicsit a városban, és közben hív Apa. Rám parancsolt, hogy ha bementem már a belvárosba, beugorhatnék a Régióba. Még jó, hogy hallgattam rá, mert a polcról egy híján az idei Best of British sorozat nézett velem farkasszemet. Le is pakoltam mindet, majd szóltam az egyik eladónak, hogy kellene nekem ebből még egy darab, hátha van még raktáron - a polc tetején. Szerencsémre a milliónyi doboz közül megtalálta azt, amiben a Best of Britishek bújkáltak, és volt is benne az addig még hiányzó Morgan Aeromax. A vásárlás eredményei a következő képeken. Sajnos nincs nálam fényképező, ezért csak webkamerával tudtam lekapni őket.

Zárójelben a tavalyi sorszámok azoknál a modelleknél, amik már 2008-ban is bekerültek a sorozatba.


01-Lotus Evora, 02-Austin Mini Van (09), 03 -Ford Transit (06)

04-Bentley Continental GT (01), 05-Range Rover Sport (04), 06-Morgan Aeromax

07-Austin FX4 London Taxi (07), 08-Routemaster Bus (10), 09-1961 Jaguar E-Type (05)

10-Land Rover Defender 110 (08), 11-Tractor, 12-Jaguar XK (03)

Mint ahogy látjátok 3 új modell került be az idei Best of British-ek közé. A korábbiak többségének jót tett az új szín, például Austin Mini Van, Ford Transit - bár ez tavaly is szép volt -, Routemaster stb, és volt olyan ami szerintem egyenesen hülyén néz ki. A Jaguar XK-nak berlini taxi színe van, és nem tudom elképzelni az Austin FX4-et sem Londonban arany színnel. Van két "majdnem új színű" modell is, a Bentley és a Range Rover. Előbbi tavaly is kék volt, csak jóval sötétebb, utóbbi viszont bordó helyett piros lett, a dobozukon a grafika viszont ugyanaz, mint a 2008-ason.

Fotózásnál segítettek: Őszi-, Sárgabarack és Meggy-Cseresznye lekvár. Köszi nekik!:-)

Pontosítás:
Miután kipakoltam a polcra őket, Apa vette észre, hogy az idei és a tavalyi Jaguar XK-nak is ugyanolyan a doboza. Nagyon megy a Matchbox-nál a spórolás...

19 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Ááááááááááááááá! Fizethetem be idén is a hülyeségi adót!!! NEEEEEEEE! 8-)

Ja, amúgy aranyszínű londoni taxi:
http://www.london-cab-guides.com/meet.htm

Szóval van. 8-)

Sam. Joe írta...

Ja, még az árakról akartalak faggatni! Vagy nem akarsz róla beszélni?

Andrew0807 írta...

A mázlista.nekem ebből már csak az aeromax kellene mert azért röpdös a szívem.nembaj majd valamikor biztos hozzám is kerül egy.

Andrew0807 írta...

Ezt Rájennél találtam

http://www.mbxforum.com/11-Catalogs/00-Software/jnmb75cr.php?uYear=2009


http://picasaweb.google.hu/andris0807/Matchbox#

Ide tettem fel egy új képet pontosabban egy listát ami az idei szerzeményeket elméletben tartalmiazni fogja az austin min van már át is van húzva.Ha kell nyugodtan szedd le.

Ikarus 256 írta...

Joe: OK, akkor már tetszik a taxi is. De nem gondoltam volna, hogy létezik arany színben. Az ára annyi, mint egy sima - még kapható - Superfastnak, 850 ft. Ha találsz Intersparban akkor lehet, hogy 799-ből megúszod, de nálunk nem volt, csak Régióban.

Andrew0807: Akkor nem sikerült megvenned? Ha gondolod, hétfőn visszarongyolok és hozok neked még egyet.
Köszi a listát, de már láttam. Végig néztem viszont a kívánságlistádat. Hát nem rossz ízlésed van, bár az Unimogot lehet, hogy én kihagyom, mert nem tetszik a kereke, a deszkás Magnumot illetően meg nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek... A Citroen DS-re meg készülj fel, hogy csak Amerikában jelenik meg - elvileg. Szerintem bővülni fog a végére a listád.;-)

Andrew0807 írta...

Bővülni és módosulni.egyébként érdekelne az aeromax, ha nem nagy probléma akkor hozz egyet.Azt nem tudod hogy az jaguar xk az exige és a kék aeromax lesz nálunk?egyébként a magnum nekem naggyon tetszik.

Sam. Joe írta...

Deszkás magnum szánalmas. Gyerekek, az az autó élőben olyan dögös, hogy sírni kell a gyönyörűségtől! Ezzel a hülye festéssel, meg a deszkákkal elcsúfítani nagyon kár volt.

Ikarus 256 írta...

Andrew, nagyon melléfogtál ezekkel, mert ez mind csak az USA-ban fog megjelenni, ha lehet hinni a Matchbox Forumnak - általában lehet. Hétfőn benézek megint a Régióba, és veszek még egy Morgant. Nem fog hülyén nézni rám a srác, hogy megint pont az kell. :-)

Joe: Go, Diego Go szintjére süllyedt így a Magnum... Inkább a VW 181-ből kellett volna deszkás verziót csinálni, vagy a T2-esből, de semmi esetre sem izomautóból - max El Camino.

Andrew0807 írta...

A hivatalos 1-75 lista szerint pedig ezek mind benne vannak.

Andrew0807 írta...

Egyébként én is kollégista vagyok így ha esetleg személyes átvételre gondolsz akkor csak hétvégén tudjuk megoldani.Sajnos Sopron messze van de van legalább egy interspar és egy müller :-).

admen írta...

Az El Camino jó példa - abból pont létezik deszkás ;)

Ikarus 256 írta...

Andrew: Merre vagy kollégista? Hol laksz? Általában mindenki messze van tőlem - kivétel aki nem. :-D Ezzel nagy okosságot mondtam. Ha találsz hétfőig Morgant, akkor írj légyszi, hogy ne vegyem meg fölöslegesen.
Az 1-75 sorozatban nincsenek benne, csak az 1-100-ban. A kép alatt van egy kis amerikai zászló, ami azt jelenti, hogy csak náluk jelenik meg. Kár érte, mert pl. az Exige nekem nagyon tetszik.

Botond: Esküszöm, hogy nem tudtam róla. De akkor nem is olyan rossz ötlet. :-)

Andrew0807 írta...

Sopronban.Az erdészeti suliban.Nem hiszem hogy hétfőig találnék mert nem nagyon tudok keresgélni.Az interspart is csak délután tudom megnézni.

Ikarus 256 írta...

Akkor maximum postán tudom küldeni, mert én meg baranyai vagyok.

Andrew0807 írta...

Akkor egyenlőre ne vedd meg.Először megnézem majd az intersapben hátha feltöltötték a készleteket.Majd szólak ha nagyon vészes a helyzet

Ikarus 256 írta...

OK. Szerintem a Régióban még évvégén is lesz belőle, mert vagy 5 dobozzal volt még a polc tetején.:-)

Andrew0807 írta...

lehet hogy valamit félreértettem a matchbox forumon.Az ottani lista szerint a zöld VW 181 és a kék mustang gt500 az 2800-as 10-es packban jelent meg.Arról is lemaradtam volna vagy az idén lesz?

Sam. Joe írta...

Kössz a tippért, ma baráti látogatást tettünk a budapesti régióban és megvettem a teljes sort. Nagyon kedvesek voltak, összeszedték nekem a teljeset. 1-75-ből viszont csak a 2008-as sor volt még, igaz fogtam egy darabot, amim még egyáltalán nem volt még.

Ikarus 256 írta...

Andrew: Az lehet, hogy még hozzánk is elér, mert több 10-es pack is volt nálunk. Ha jól tudom, akkor a Toy Box Motor Home novemberben jelent meg az USA-ban, ami abban a packban is van amit kinéztél. Szóval ha ideér, akkor lassan meg kell jönnie. Ezzel a csomaggal már én is szemeztem a fehér Caddy miatt. :-)

Joe: Na, akkor már láthatod élőben azt amiről írtam.:-) 1-75-ből itt is max. 20 darab volt. Szerintem nem kell már sokat várni rájuk.