2009. augusztus 4., kedd

Matchbox-Hot Wheels kooperáció

Nem véletlen, hogy délelőtt olyan Matchbox-ot mutattam be, ami szinte biztosan nem hagyott mindenkiben maradandó nyomot, ez a mostani bejegyzés viszont segíteni fog neki, hogy mégis úgy legyen. Hogy hogyan, az mindjárt megtudjátok.
Mint a címből kiderült most valami olyan jön, ami a Matchbox-szal és a Hot Wheels-szel egyaránt kapcsolatban áll. A keskeny hidat a két márka között - most nem mertem azt írni, hogy gyártó között, mert végül is közös gyártójuk van a Mattel személyében - egy kis versenyautó és a Power Lift tartotta 2007-ben, amíg 2008-ban meg nem jelenet az Audi R8 a Hot Wheels-től is.
A fent említett versenyautó talán a legkisebb terméke a HW-nek, és Gokart névre hallgat. 1998-ban jelent meg először 21-es sorszámmal. Ebben az évben egy másik verzió is piacra került, ennek csak a hátsó kereke volt eltérő mintájú, más minden egyezett az első modellel. A "South Texas Hot Wheels and Diecast Collectors"-on 80 amerikai dollárra taksálják ezt az autót. 2004-et kivéve minden évben kiadta a Hot Wheels, sőt akad olyan év, amikor több színben is. Én egy idei Gokartot vettem meg, egyrészt azért, mert tetszik, másrészt e post kedvéért. Az egész egy apróság, kisebb, mint a Matchbox Smartja. A festése egyszerű, narancssárga az alja, a kormány és a motor fémszínű, az ülés fekete - csak ez műanyag a kerekein kívül. A grafikát sem bonyolították agyon, az oldalára csak a modell neve került némi lángnyelvvel körítve.

A bliszteren Go Kart a neve, az autó alján pedig Gokart


És hogy alkotja a Gokart és a Power Lift azt a bizonyos hidat? A közös kerekeikkel. A Gokart első és a targonca hátsó kerekei ugyanolyanok, csak a targiéra nem került krómozás. A donor egyértelműen a Hot Wheels volt, mert egy 2001-es modellen már látni lehetett ezeket a "felniket", a Power Lift pedig 2007-ben jelent meg először. Most pedig a bizonyíték:

És az örök kérdésre - Hot Wheels vagy Matchbox? - egy falatnyi válasz: Matchbox, mert egy targoncára is képes ötküllős felnit tenni.

Nincsenek megjegyzések: