2008. december 18., csütörtök

Újabb levél érkezett: A postás történet - eredménytelenül - lezárult

Tegnap jött egy e-mail a Postától, benne a vizsgálódásuk eredményével. Hogy igazán hiteles legyek, közzéteszem az egész levelet. ( Sam. Joe neve helyett persze ők az igazit írták, csak nem akarom lelebbenteni a fátylat az álnévről. :-) A feladó nevét is én írtam át a monogramjára.)

Tisztelt Rauscher Tamás!


Ügyfélszolgálatunkon, elektronikus úton tett bejelentésével kapcsolatban, az alábbiakat hozom szíves tudomására.

Mindenekelőtt szeretném sajnálatomat kifejezni, ha szolgáltatásunk igénybevétele során kellemetlenséget okoztunk Önnek.

Bejelentésének fogadása után, az Ön által rendelkezésemre bocsátott adatok alapján azonnali vizsgálatot kezdeményeztem, és a következők kerültek megállapításra.

Az RL 7759 000 036 575 2 azonosítószámú küldemény 2008. szeptember 25-én érkezett kézbesítésre. A címzettel – Sam. Joe - korábban történt megbeszélés alapján, kérésére a részére érkező küldeményekről értesítőt hagyunk hátra. Ez ebben az esetében is így történt. Sam. Joe a küldeményt 2008. október 02.-án az értesítő bemutatásával együtt átvette.

Az RL 7759 000 037 393 3 azonosítószámú küldemény 2008. november 21-én érkezett Ózd 1. számú postahelyünkre. A konkrét küldemény kézbesítésére az érdekelt munkatárs már nem emlékezett, de tájékoztatása alapján amennyiben a címhelyen átvételre jogosult nem tartózkodik értesítőt hagy hátra.

A levélen az értesítésre vonatkozó feljegyzés megtalálható volt. A címzett 2008. november 27-én vette át a küldeményt.

Tájékoztatni szeretném, hogy a küldeményeket, illetve érkezésükről szóló értesítéseket a feladó által megjelölt helyen, az erre a célra szolgáló levélszekrénybe történő elhelyezéssel, vagy a címzettnek, illetve az egyéb jogosult átvevőnek történő átadással kézbesítjük.

Jelenleg alkalmazott technológiánk alapján az értesítők levélszekrényben történő elhelyezését okiratilag kimutatni nem lehet, így annak konkrétabb vizsgálatára, a kézbesítő dolgozó állításán kívül nincs lehetőségem. Megértését köszönöm.

Biztosítani szeretném, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a kézbesítés minőségének folyamatos fenntartására.

Bízom abban, hogy Társaságunk iránti bizalma helyre áll, és szolgáltatásainkat a jövőben megelégedettséggel veszi igénybe.

Tisztelettel:



TKM
ügyfélszolgálati irodavezető



Amivel "okosabbak" lettünk:

- Sam. Joe állítólag kapott értesítőt arról, hogy a csomagja ott hever a helyi postán, és átveheti, ha elmegy érte. - Persze ilyent nem kapott. És ha kapott volna, miért kérne tőlem csomagsorszámot? Akkor bemehetett volna az értesítővel. Nem?
-
"A konkrét küldemény kézbesítésére az érdekelt munkatárs már nem emlékezett, de tájékoztatása alapján amennyiben a címhelyen átvételre jogosult nem tartózkodik értesítőt hagy hátra." - O.K. Eddig rendben is van a dolog, így is kellene.
"
Jelenleg alkalmazott technológiánk alapján az értesítők levélszekrényben történő elhelyezését okiratilag kimutatni nem lehet, így annak konkrétabb vizsgálatára, a kézbesítő dolgozó állításán kívül nincs lehetőségem." - Na itt jön a probléma. Ha a kézbesítő dolgozó azt mondja, hogy ő bedobta az értesítőt, akkor az be van dobva. Még akkor is, ha ezt nem is tette meg.

Ez van. Továbbra is rághatjuk a kefét, ha nem kapunk meg egy csomagot időben, közben már lehet, hogy a postán van, csak nem kaptunk róla értesítőt. És mi van, ha nem járunk utána, mint ahogy tettük? Visszaküldik a feladónak?

2 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

"A címzettel – Sam. Joe - korábban történt megbeszélés alapján, kérésére a részére érkező küldeményekről értesítőt hagyunk hátra."

Ez egyszerűen hazugság! SOHA ilyen megbeszélés nem történt. A dolog szépsége, hogy a szüleim velem egy házban élnek, csak éppen két emelet eltolódással. Mindketten nyugdíjasok, olyan nincs, hogy valamelyikőjük ne legyen otthon. Apukámat is úgy hívják mint engem és régebben a kézbesítő automatikusan MINDENT náluk adott le, mert tudta, hogy ők otthon vannak. A feleségem jó fél éve itthonról dolgozik, ergó a két lakásban együtt, a nap 24 órájával számolva, 99,9% hogy van otthon valaki.

Szerintetek hány csomag jellegű - értsd: nem levél, levlap, vagy számla - küldemény jön hozzánk házhoz? Úgy van, 0%! Mindről értesítőt kapunk, vagy éppen nem kapunk, tehát ha valami nem jön meg, akkor elkérem a feladótól a csomag azonosítóját és beslattyogok a postára. A hölgyek már nem is igazán kérdik a nevem - ők jó fejek, nem is velük van baj - sőt, szokták mondani, hogy "Na, már vártuk."

A mostani kézbesítőnk meg olyan hülye, hogy a feleségem nevére érkező borítékokat random dobálja be a szomszédokhoz, holott a nejem neve is ott a postaládán. Az autós lapokat meg már régen a céghez járatom, mert az idiótának az a mániája, hogy kettébehajtja őket és a gyönyörű, lakkozott borítójú lap ettől bereped, úgy néz ki, mintha egy kutya játszott volna vele.

A Posta mondjon le!

Ikarus 256 írta...

Erről van szó... Ha a kézbesítő azt mondja, hogy bedobta, akkor te "meg is kaptad" az értesítőt.

Apának meg volt rendelve - még amikor kutyáztunk - "A kutya" című havilap. Ő is inkább úgy kérte, hogy ki se hozzák, mert ocsmány állapotban kaptuk meg.

Most már másik postásunk van. Ő nagyon rendes, mert ha jön csomagom rögtön viszi magával, mert a mamám felé is ő jár, és ott általában mindig van valaki, ezért ott szokta hagyni. Nem tudom mekkora lehetett a legnagyobb csomag, amit ő kihozott nekem, de múlt héten jött két Convoy, amit szintén házhoz vitt.