2008. október 20., hétfő

TP-4 Vauxhall Guildsman & Eccles Trailer Caravan

A blogom kicsit Twin Pack-esedni fog, mert az utolsó nagyobb csomagban több kétdarabos szett is volt, mint például az előző postban bemutatott a TP-6.

A soron következő páros TP-4-ként volt jelen a Matchbox kínálatában, 1977-ben és 1978-ban. A legtöbb Twin Pack egy autóból vagy teherautóból és a hozzájuk kapcsolt utánfutóból vagy pótkocsiból állt. Itt a vontató szerepét egy Vauxhall Guildsman tölti be, a vontatmány pedig egy Eccles Trailer Caravan.
Kutakodtam kicsit az autó után, és találtam is egy jó oldalt, ahol írnak róla. Akit érdekel, itt utána olvashat. A Matchbox alján 1971-es dátum szerepel, de csak 1972-ben jelent meg MB-40-ként. A Barbie-rózsaszín premiermodell 1975-ig volt tagja az 1-75 sorozatnak. Szerencsénkre nem ez a változat került a TP-4-be, hanem a piros verziója. Mindkettő elején egy lángnyelves matrica van, ami már ismerős lehet a MB-21 Rod Roller-ről is. Ez a piros verzsön csak Twin Pack-ben volt kapható. Areh-nek van még két változata 1976-ból és 1977-ből. A kettőn talán csak az üveg színe különböző.
A lakókocsi 1970-ben került be a sorozatba, és az alján is ez a dátum szerepel. Az első változat 1972-ig létezett, mint MB-57, 1973-ban pedig új színben dobták piacra. Twin Pack-ként három autóval szerepelt: 1976-ban Ford Caprival, 1979-ben és 1980-ban Maserati Boraval, a kettő között pedig a fent említett Vauxhall Guildsman-nel.

Külön-külön mindkét Matchbox gyönyörű darab, de szerelvényben kicsit veszít a varázsából: egy sportautó húz egy lakókocsit. Volt még hasonló "félrelépése" a gyártónak, például a TP-3, amiben egy AMX Javelin után kapcsoltak egy lószállító utánfutót. Inkább tudtam volna elképzelni előtte valamilyen terepjárót, mondjuk egy Land Rover Safarit. A TP-4 elképzeléseimről töltöttem fel pár képet, amit lejjebb meg is nézhettek.



TP-4 1977-78-ból

Ez aztán a kontraszt: az autón lángok, a lakókocsin virág.

Vauxhall Guildsman

Az autó sarkán a lakókocsi ütötte le a festéket, mert rövid a vonórúdja, és kanyarban összeérnek.



Eccles Trailer Caravan

1. variációm TP-4-re a Vauxhall helyett: Opel Diplomat

2. varációm: Mercedes-Benz 450 SEL

3. variáció: Citroen CX

5 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Hiányoltam a szavazásból, hogy "mindegyik tetszik", mert ez a helyzet. Nekem a Guildsman-nel is tetszik a szerelvény, mert az arányai és a lakókocsi egymáshoz viszonyított arányai miatt inkább tűnik az autó grand turismo-nak, mint sportautónak.

Névtelen írta...

Nekem is van piros Guildsman-em, abban zöldek az ablakok...

Ikarus 256 írta...

most már késő változtatni, mert van már 5 szavazat...
(Nem tudom mi volt tegnap este a bloggerrel,de ezt a szavazást sem engedte először.)

Névtelen írta...

Nekem meg 1 rózsaszín Guildsmanom van, de sajna a matrica nincs a mocitetején már meg, és ott a nyoma :(

Ikarus 256 írta...

Matrica nyom eltakarítására nedves, puha pamut trikót használj. Ha nem jön be, akkor jöhet az alkohol. Nagyon vigyázni kell vele, mert van olyan matchbox festék, amit old! Nekem volt ilyen Lotusom, amin a matrica ragasztója még rajta volt, arról az alkohol szedte le. Annak nem sérült a fénye, de egy Boss Mustang sárga festékét megkezdte...