2008. május 24., szombat

VW Transporter

Most teljesítem amit az előző postomban ígértem, hogy bemutatom az új T1-esem.
Az egész ott kezdődött, hogy kaptam barátnőmtől - Anett - egy hűtőmágnest, amin két Volkswagen van, egy Bogár és egy T1-es Transporter. Amikor megkaptam nagyon örültem neki, hiszen egyszerűen szuper! Nézzétek csak meg, lejjebb van róla kép. Hát innen jött az ötletem, hogy írjak valamicskét a VW T1-eseimről.
Az első egy 2006-ban MB31-ként megjelenő VW, amit a Taxi Cab-bel együtt vettem. A festése - mint Areh képén is - kissé "narancsos" és elég matt. Nagyon feldobja az összhatást az autó oldalára festett felirat. A virágos felni nekem már a Mercedes-Benz E-nél sem tetszett, ez most sem változott. A lámpákra és a VW-emblémára tehettek volna egy kis festéket, mert nagyon egyhangú így az eleje.
A következő modell 2007-ből - Areh szerint 2006-ból - való, de ez nem az 1-75 sorozatból, hanem egy 5Pack-ból. Az eleje ennek sincs kifestve, de az oldala neki is szép. A kereke sokaknak nem tetszik, de nekem bejön. Igaz jobban nézne ki, ha nem azt a három pöcköt festenék le rajta, hanem a küllőit.
Az harmadik a legutolsó bevásárlás során került a gyűjteménybe. Ez az 1967 VW Transporter a 2007-es Stars of Cars sorozatba tartozik. A legszebb benne, hogy ki van vágva a teteje és körben üvegezett. Mintha kicsit hasonlítana egy korábbi Matchbox-ra. Na, jó az szebben meg volt csinálva, de azért ez sem csúnya. Sőt, szerintem gyönyörű. Ezen a modellen ki vannak festve a lámpák, irányjelzők, az embléma és a rendszámtábla is. Amúgy a rendszámtábla a legpoénosabb eleme az autónak. Az van ráírva, hogy "Wundervoll", azaz "csodás". Igen, ez az autó az is!


A hűtőmágnes. Ugye, hogy szép!?




MB31 2006-ból






2007-es 5Pack-ból








Wundervoll!


Mind együtt

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

:)

Pont ma sikerült beszereznem a "Stars of Cars"-os Transporterből.

Ikarus 256 írta...

Ugye hogy szép?:)
Te is kobontod őket, vagy csak akkor, ha már kettő van belőle?

Névtelen írta...

Csak akkor, ha 2 van belőle, de most szerencsém van, mert nyílt valami új játékbolt itt Ajkán, ott jutottam hozzá, 299 Ft/darab áron.
Az azért elég jó, nem?

Ikarus 256 írta...

Én csak egyet veszek mindegyikből. Ezt később lehet,hogy megbánom,de most erre van csak keret.
299 az jó ár érte. Én eddig 299-ért csak a Müllerben kaptam Matchbox-ot,de a legközelebbi hozzám 60kmre van. Nekem marad az Interspar meg a Játéksziget.

Névtelen írta...

Na, nálunk is Müller nyílt.

Amúgy tudok venni még Tescoban, meg egy játékboltban, ahol két kedves eladóhölgy dolgozik :)

Sam. Joe írta...

Huhh, ezek tényleg nagyon szépek! Főleg így együtt!!! Gratula, szép "csoportképek"!

Ikarus 256 írta...

Köszi!:-)

Névtelen írta...

Nekem ennék egy kicsit több van :D