2009. március 31., kedd

Ford Transit - VI. generáció

Ez a modell már így a post elején fejtörést okoz, mivel a Ford Transitok besorolása a német és az angol wikipedia-t összehasonlítva teljesen kaotikus. Sam. Joe írt pár hónapja a - német számolás alapján - negyedik generációs Transitról (az angolok harmadik-negyedik generációsnak tekintik). Amikor én a címbe hatodik generációsnak írtam a következő Matchbox-ot, az német kronológia szerint volt. Igazából most - hogy elkezdtem túrni egy kicsit az autó története után - tudtam meg, hogy ez a Transit nem a 2000-ben megjelenő Ford "facelift"-es változata, hanem teljesen különálló modell. Gyakorlatilag csak a lámpákat és a hűtőrácsot változtatták meg.

Matchbox-ként először 2006-ban jelenik meg MB-28-as sorszámmal, Bilstein lengéscsillapítós köntösben. Az utastér ajtaján a következő felirat áll: Matchbox Suspension Experts, ami a szótár szerint kb. annyit jelent Matchbox felfüggesztés/rugózás szakértők. Mindegy, hogy rugózás vagy felfüggesztés, mert ezen az autón mindkettő viccesen hat, ugyanis a hátsó kerék erősen belelóg a sárvédőbe, rugózása pedig már igen kevés Matchbox-nak van manapság. Hátsó futómű-problémája nem csak az én Transitomnak van, Areh-é is hasonlóan áll. Ez mellett persze van némi pozitívuma is, hogy az első fényszórók a szélvédőkkel egy műanyagból vannak öntve, így nem kellett festeni. Azért is jó ez a megoldás, mert úgy veszem észre, hogy ha egy "sima" 1-75-beli autónak az oldalára grafika kerül, akkor a lámpákat már nem festik ki. A hátsó fényszórók nincsenek is pirosra festve a Transiton.
2007-ben új design - Eredeti Ford alkatrészek -, új sorszám - MB-37, és e kép szerint ugyanaz a futómű. Biztosra nem tudom mondani, mivel ez valahogy nem érkezett még meg a gyűjteményembe, Areh-nek is egy tízes pakkból van csak meg.
Ugyanebben az évben bekerült a Strars of Cars sorozatba is, Matchbox logóval az oldalán, alatta pedig egy német felirat, magyarul nagyjából így hangzik: Ha fuvarost keresel, akkor www.matchbox.com. Ezen már ki van javítva a futómű, így nem lóg a kerék.
2008-ban ismét új "színbe" öltözött a Transit, matt fekete festés, fekete felnikkel és Police SWAT feliratok. Akkor MB-72-ként létezett.
Ebben az évben eljutott hozzánk is a Best of British sorozat, amiben szintén helyet kapott ez a kisteher. Az oldalfalakon a grafika igazán szépre sikerült, a doboz, a csomagolás is mutatós, de ezen sem kapunk festett lámpákat hátra, és elöl a Ford embléma ezen is csak ovális, de nem kék.
Szerencsére a sorszámnövekedés idén megállt, így nem került ki az 1-75 sorozatból - MB-48 az idei kínálatban. Igazán kár lett volna érte, mert szép színösszeállítást választottak a fehér alapszínű autónak. Ez az egyik kedvenc változatom a Transitból.
Az utolsó modell szintén idei, de a Best of British tagja. Az oldalán az angol szöveg magyarul baleseti helyszínelő egységet jelent - gyakorlatilag rendőrautóról van szó -, alatta pedig kék-sárga négyzetek vannak. Ha jól tudom, akkor az Egyesült Királyságban vannak ilyen festésű rendőrautók. Kár, hogy baloldalon van a kormánya.

Ezeken kívül megjelent még pár alkalommal a Transit, például új Superfast-ként tavaly, Scooby Doo-s és Mario-s ötös pakkban, de már promóciós modellként is kiadták.

MB-28 2006-ból
Csomagtér tartalma: pár doboz, molnárkocsi és még valami. Kár a lámpákért.
2007: Stars of Cars2008: MB-72. Mivel azonos alkatrészekből épülnek, ezért ennek a rakterében is az van, mint a 2006-osnak. Belegondoltatok, hogy mit csinálhat a SWAT molnárkocsival?

2008: Best of British sorozatban

2009: MB-48
2009: Best of British
Osztálykép. "Hátra álljanak a magasabbak, előre a kicsik! Ja, hogy mindenki ugyanakkora? Akkor ketten álljanak rá egy-egy dobozra!"

Észrevettétek, hogy eddig mindig ugyanolyan kerékkel készültek, és minden autón rajta van a 639-es szám - kivéve a mesefigurás kiadásokat -, ami a modell számát jelenti, azaz MB639.

9 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Szép sor, grat, nekem pl. csak a SWAT-verzió van meg, de az is elég. Ha lenne belőle "rendes" rendőr, nem csak ilyen baleseti vizsgálódós, az jó lenne, de olyat nem csináltak, csak a 95-ösből, asszem, svéd rendőrt...

Névtelen írta...

Nekem az összes tetszik, főleg a rendőr változat.

Zsizso írta...

Nekem a Mario-s,a Scooby Doo-s,a promóciós és a Bilstein-es nics meg:( a többi igen:)

Ikarus 256 írta...

Igazából volt még egy amerikai ajándék csomagban is meg még valamiben, aminek a 3 betűs rövidítését nem tudtam megfejteni, ebben mindjárt két színváltozatban is. Szóval van még ami hiányzik. ;-)

Tommi írta...

Néhány napja sikerült vennem a 2007-es premiermodellből, szerencsére rögtön két darabot. Eddig sehol nem találtam. Hogy is van ez akkor? :)

Ikarus 256 írta...

A Transit premierje 2006-ban jelent meg. Ha pedig 2007-est találtál, és esetleg az egyik felesleges neked, akkor arra bejelentkeznék. :-D
Szóval melyikkel találkoztál? :-)

Tommi írta...

A Bilstein-nessel.
Bocs, az tényleg 2006 :)

Ikarus 256 írta...

Már kezdtem bízni benne, hogy lesz 2007-es Transitom. Sajnos abból valahogy nem jutott hozzám. :-(

Tommi írta...

Én azt csak ma néztem meg, hogy is kellene kinéznie :D