2010. augusztus 8., vasárnap

MB-42 '57 T-Bird

Kicsit bánom már, hogy elkezdtem kutakodni az eredeti autó történelmében. Eddig az volt a véleményem, hogy a Matchbox gyönyörű munkát végzett az 1957-es Ford Thunderbirddel, de aztán kiderült egy kis apróság.
A Ford 1954 februárjában mutatta be a T-Bird prototípusát a Detroit-i Auto Show-n. Még ebben az évben, szeptember 9-én legördült az első sorozatgyártású modell is. 1956-ban változtattak a kocsi külsején, ekkor került a csomagtartón kívülre a pótkerék. 1957-ben újabb ráncfelvarrást hajtottak végre rajta a Ford mérnökei, nagyobbak lettek a hátsó sárvédő feletti uszonyok, a hűtőrács "összeforrt" az első lökhárítóval és a pótkerék újra visszakerült a csomagtartóba.
Mindezek tudatában vegyük szemügyre a Matchbox Thunderbird-jét. Az autó eleje kétséget kizáróan az 57-es modellt mintázza meg. A hűtőrácsot és a lökhárítót az alváz előrenyúló részéből alakították ki kellő részletességgel. A motorháztető előtt a T-Bird szimbóluma domborodik. A szélvédő formája jó, és figyeltek arra, hogy az ablaktörlők nem egy irányba állnak, hanem egymással szemben. A piros kasznihoz jól illik a fehér beltér. Az ülések elég egyszerűek, de bordázottak. A műszerfallal nem bajlódtak, mentes minden részlettől. A kormány viszont szép lett, kár, hogy mostanában nem minden autó kap hasonlót. A hátsó sárvédő feletti uszonyok végeinél a lámpák formái szépen kivehetőek. A lámpák alatt a lökhárító szintén az alvázhoz tartozik, mint elől is. A lökhárító közepénél a pótkerék található egy "viharmadaras" burkolat mögött. Ez az egyetlen részlet, ami elvileg csak az 1956-os Thunderbirdre volt jellemző, és nem az 57-esre. Ez miatt bánom, hogy kutakodtam az autó múltjában, jobb volt tökéletesnek hinni a modellt.

Kiegészítés:
Sam.Joe megjegyzésével kijavította az állításomat, hogy 1957-ben nem kívül helyezték el a pótkereket az autón, hanem a csomagtartóban. A csomagteret nagyobbra tervezték, így a pótkerék is befért, de opcióként lehetett külső pótkereket kérni. Még mélyebbre kellett volna túrni a T-Bird múltjában...

'57 T-Bird 1982-ből, mint MB-42. Ez volt a premiermodell, még Angliában készült. Érdekes, hogy a doboz képén az ablaktörlők elhelyezését elrontották.

Bár a kívülre szerelt pótkerék nem az 1957-es Thunderbird-öket díszítette, azért nem mutat rajta sem rosszul.

Hátul oldalt és a csomagtartón némi öntési hiba rontja a képet.


Linkek:
Ford Thunderbird - Wikipedián németül
Ford Thunderbird - Wikipedián angolul
Areh '57 T-Bird-jei

3 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Az így, kívülre elhelyezett pótkereket "amerikaiul" úgy hívják, hogy "continental wheel". Valóban, az 1957-es modellévre áttervezték a T-Bird csomagtartóját és így elég hely lett ahhoz, hogy fektetve elférjen benne. A népszerű legenda szerint azért, mert Henry Ford II nyafogott, hogy nem férnek el a saját T-Birdjében a golfütői, de sokkal valószínűbb, hogy azért, mert az amúgy is iszonyú hosszú farral bíró autó, a hátsó tengelyen túlra helyezett pótkeréktől borzasztóan farnehéz volt. Az autóipar nem az a hely, ahol be szokták ismerni a hibákat, ezért a "continental wheel" megmaradt feláras opcióként, nehogy már azt gondolja a T. közönség, hogy elszúrtak valamit! A hozzáértők persze nem rendelték meg, mert belátták, hogy igencsak rosszat tesz a kezelhetőségnek, konkrétan a kormányzásnak ez a ballaszt ott hátul, de tény, hogy az opció létezett. Tehát a Matchbox egyszerre tekinthető inkorrektnek, illetve gyári plusz extrával felszereltnek - ízlés szerint.

(Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Continental_tire)

Ikarus 256 írta...

Köszi a megjegyzést! Örülök neki, hogy ezek szerint mégsem tévedtek a Matchboxnál, amikor kívülre került a pótkerék. Eddig is nagyon tetszett ez az autó függetlenül attól, hogy mennyire reális ebben a formában, mert ez Apa gyerekkori Matchboxainak egyike.

Névtelen írta...

Nagyon szép! Grat! Egy ilyet majd én is tervezek beszerezni.