2009. február 21., szombat

MB-5 MBX Motor Home

Sam.Joe statáriuma miatt is "muszáj" írnom, meg sikerült is egy-két újdonságot beszereznem. Ilyen a most sorra kerülő MBX Motor Home is.

A 2008-as 1-75 sorozatban debütált MB5-ként nálunk, és MB-77-es számmal az USA-ban. Első évében mindjárt három színváltozatban jelent/jelenik meg a Matchbox Forum állítása szerint - az harmadikhoz nincs kép és színleírás sincs, csak annyi, hogy "Recolor". Az első két verzió annyira közeli árnyalatnak tűnik a képeken, hogy el sem tudom dönteni, melyik lehet az enyém.
Első ránézésre akár létező modellről is másolhatta volna a Matchbox az autót, de valószínűbb, hogy saját - tervezőjük - fantáziájának szüleménye. Ha nem így lenne, persze javítsatok ki!
Az anyagválasztásnál nagyobb hangsúlyt kapott a műanyag, mint amennyit megérdemelne, de ettől függetlenül tetszetős darab maradt. Fémből csak a fülke és az alváz készült, a "puttonya" teljesen műanyag. Ha már említettem a fülkét, érdemes oldalról megnézni, mert ezen látszik legjobban, hogy iszonyatos mértékben van lekicsinyítve, sőt mintha a kabin nem is ehhez a felépítményhez készült volna. Például a visszapillantó tükreiből a sofőr biztos nem lát a kocsi mögé, de még mellé sem, mert a lakótér kitakar mindent hátrafelé.

A hátsó traktust szépen kidolgozták, a lehajtható ajtót leszámítva, mert az olyan, mint az MB-43 Car Transporter esetében, vagyis a beltér műanyagából van felhajtva a nyílászáró, így annak alján egy törés van. Kellene egy tesztet csinálni, hogy hány le- és felhajtásnál törik le az ajtó. Na, majd a válság után!
A felépítmény grafikája szerintem nagyon jól megy az autóhoz. Kapott két tetőablakot és klímát a tetőre, négy ablakot, egy ajtót az oldalaira, pár ládát a padlószint alatt és még egy árnyékolót is jobboldalra, ami persze összecsukott állapotban van. A hátsó rész belsejét sem hagyták üresen. A baloldalon, rögtön a vezetőfülke mögött egy kanapé van, vele szemben egy asztal és két pad. A kanapé mellett, a kocsi vége felé egy mosogató és egy gáztűzhely van. (Sikerült róluk nézhető képet készítenem, láthatjátok majd Ti is.) Ez mögött egy fal választja el a lakórészt a másik helyiségtől. Autónak kevés hely van, tehát itt szállítani azt nem lehet. Sajnos semmi szerszám, satupad vagy szerszámos szekrény nincs ezen a részen, ami például egy mozgó műhelyre utalna. Ezért kopár is a belső legvége.

MB-5 MBX Motor Home - még a bliszterben
A hátsó ajtó
Innen olyan, mintha nem is ehhez a felépítményhez készült volna a fülke
Ezekből a tükrökből nem lát semmit a sofőr
A raktér. Apa szerint motorokat visznek itt. Erre nem is gondoltam.
"Egy kávét, teát?" - Két pad, asztal bögrék és egy sajt. "Kiadós" reggeli.
Gáztűzhely, mosogató és a kanapé
Csak az arányok miatt - gondoltam, hogy Chevy Van-t már mindenki látott
Az első verzió
A második változat


10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jól néz ki,ilyen nekem is kell!!!Mikor szerezted be?Üdv.

Andrew0807 írta...

Mázlista!Honnan sikerülte leakasztani?Már én is jó ideje vadászom.

Unknown írta...

Ha olyant játszunk, mint tegnap akkor én a következő különbségeket látom:
1. az autó eleje más,
2. és olyan mintha az egyik autóban égne a lámpa...:)
Amúgy hazudtál, mert nem is voltál álmos tegnap este, mert még volt időd megírni ezt a posztot!:D
Nah pussz

Ikarus 256 írta...

Hát akkor sorjában:-)

Zsizso: Múlt héten vette Apa.

Andrew0807: Intersparban vette Apa.

Anett: Gratulálok! Nyertél! ;-) A nyereményt - mint a tegnapit is - busójáráson beválthatod!:-)

Sam. Joe írta...

Bezzeg nálunk december óta nincs SEMMILYEN Matchbox az Auchanban.

Anett: Én vagyok a bűnös, statáriumot hirdettem.

Andrew0807 írta...

Melyik interben? Sokan mondják hogy ott csomó minden van pl fehér impreza police, de se a soproniban se a pesti árkádban nincs semmi érdekes.Pesten még érdekes sincs csak egy rakás hw

Ikarus 256 írta...

Türelem tornaterem! Majd fog jönni a ti Intersparotokba is szállítmány, és valószínű találsz benne valami szépet. :-) Húsvét előtt biztos kapnak, ha ki vannak ürülve Matchbox-ból.

Lassan kezdem kiismerni a Teszkókat. Jön egyszer Matchbox karácsony előtt, szerintem majd húsvét előtt is jön egyszer, és még a kettő között, valamikor nyáron. A készlet kitart egy hónapig, utána meg üresek a polcok.

Névtelen írta...

A teszkót ne is mondd. Itt Ajkán, az (szinte) az egyetlen viszonylag megbízható Matchbox-forrásom, erre 2 hónapja nincs semmi. Hát a zapjukpéniszét...

Névtelen írta...

A kocsi nagyon Fordos kinézetű, én Ford F650-re tippelnék!

Ikarus 256 írta...

Megnéztem az F650-eseket, de maximum az orr formája hasonlít rá, a hűtőrács, a lámpák, a hűtőrács és a motorháztető már nem. Ha másolták is, szerintem nem erről a Fordról.