2008. szeptember 27., szombat

No.254 - Mercedes Betaillere

Aki esetleg nem ismeri a címben említett autót, ne érezze rosszul magát, hogy van olyan Matchbox modell, amiről még nem hallott. Ezt nem a Matchbox gyártotta, hanem a Majorette, ezért is írtam a francia nevét. Ha létezett volna magyar katalógus, akkor körülbelül úgy szerepelt volna benne, hogy Mercedes állatszállító.

Először az 1979-es katalógusban találtam meg, ezért úgy gondolom, hogy ez lehet a debütálásának dátuma. A Serie 200 sorozatban jelent meg No.254-es számmal. Elsőre nekem a MB-40 Horse Box jutott eszembe, azzal a különbséggel, hogy az Bedford alapokra épült, és lovakat szállított, ehhez pedig marhák járnak. Nem is akármilyenek, mert az egyik fehér, a másik fekete. Az utóbbi jól átvert, mert azt hittem, hogy egy Cattle Truck-hoz tartozott, ezért rögtön ki is szedtem a Merciből. Utóbb kiderült, hogy mindkettő hozzá tartozott.
A teherautó nagyon szépen ki van dolgozva, talán szebben is, mint a fentebb említett lószállító a konkurenciától. Ennek kialakították a fülke belterét, és nem álcázták az űrt alig átlátszó színezett üvegekkel. A Mercedes kormánya a baloldalon van, a rámpaként is funkcionáló raktérajtó pedig ezért jobboldalra került. A Horse Box-on az ajtó baloldon van, ezért ez feltételezhetően jobbkormányosnak tervezték. A Majorette állatszállítójának nem tetszenek a kerekei. Olyan mintha háromágú könnyűfém-felnik kerültek volna rá. Van még egy része az autónak, amiről nem tudom eldönteni, hogy miért így készült: ez a kabin tetején található "tálca".

Nem szeretnék más modellek gyűjtésébe kezdeni, mert azt nem győzném pénzzel - sőt, akkor előbb igaza lenne az indexes Szűcs Gyulának, aki egy hete azt írta, hogy már tele van a lakásom az autókkal, és alig férek el mellettük -, ezért ez a modell is fel fog kerülni a Vaterára az eladó áruim közé.

No.254 Mercedes Betaillere

A tálca minek lehet a tetőn?

Ebből a nézetből jól látszik, hogy a fekete hasonlít egy "Matchbox-bocira"

No.254 az 1979-es katalógusból


5 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

"A tálca minek lehet a tetőn?"
Szénabálának. A szarvasmarhák pohártartója. 8-)
Pofás darab egyébként. Csodálom, hogy meg tudsz válni tőle.

Ikarus 256 írta...

Muszáj eladnom, mert oda jutnék, hogy még ezt megtartom, még azt, és akkor lassan el is kezdenék komolyabban foglalkozni a Majorettekkel is.
Van a kupacban pár műanyag MAN. Na, abból egy F90-est megtartok, mert MAN-ekkel nem szolgál a Matchbox, és az MAN a kedvenc teherautó/kamion gyártóm.
A másik ok pedig megint csak a pénz. Ezeket a vásárlásokat még a tavalyi ösztöndíj maradékából finanszíroztam, és idén még nem kezdték el kifizetni az ösztöndíjakat. Ha ezt megtartanám, akkor lenne még mellette három ami itthon maradna. És a Saviem is közte lenne. Mennie kell...

Névtelen írta...

Ennek a kereke pont ugyan az, amilyen az én Majorette Porsche 924-esemé, és tényleg érdekes egy marhaszállító alatt egy alufelni. Mert sztem ez az. A Porsche a blogomon megtekinthető :)

Ikarus 256 írta...

Valóban ugyanolyan a kereke, mint a Porschédnak.
Érdekes a Merci, hogy a hátsó tengelyre nagyobb felniket és peresebb gumit kapott, mint az elsőre.:-)

Sam. Joe írta...

A West Coast Customs tehet egy szivességet! Majorette RULEZ! 8-)