2008. május 24., szombat

VW Transporter

Most teljesítem amit az előző postomban ígértem, hogy bemutatom az új T1-esem.
Az egész ott kezdődött, hogy kaptam barátnőmtől - Anett - egy hűtőmágnest, amin két Volkswagen van, egy Bogár és egy T1-es Transporter. Amikor megkaptam nagyon örültem neki, hiszen egyszerűen szuper! Nézzétek csak meg, lejjebb van róla kép. Hát innen jött az ötletem, hogy írjak valamicskét a VW T1-eseimről.
Az első egy 2006-ban MB31-ként megjelenő VW, amit a Taxi Cab-bel együtt vettem. A festése - mint Areh képén is - kissé "narancsos" és elég matt. Nagyon feldobja az összhatást az autó oldalára festett felirat. A virágos felni nekem már a Mercedes-Benz E-nél sem tetszett, ez most sem változott. A lámpákra és a VW-emblémára tehettek volna egy kis festéket, mert nagyon egyhangú így az eleje.
A következő modell 2007-ből - Areh szerint 2006-ból - való, de ez nem az 1-75 sorozatból, hanem egy 5Pack-ból. Az eleje ennek sincs kifestve, de az oldala neki is szép. A kereke sokaknak nem tetszik, de nekem bejön. Igaz jobban nézne ki, ha nem azt a három pöcköt festenék le rajta, hanem a küllőit.
Az harmadik a legutolsó bevásárlás során került a gyűjteménybe. Ez az 1967 VW Transporter a 2007-es Stars of Cars sorozatba tartozik. A legszebb benne, hogy ki van vágva a teteje és körben üvegezett. Mintha kicsit hasonlítana egy korábbi Matchbox-ra. Na, jó az szebben meg volt csinálva, de azért ez sem csúnya. Sőt, szerintem gyönyörű. Ezen a modellen ki vannak festve a lámpák, irányjelzők, az embléma és a rendszámtábla is. Amúgy a rendszámtábla a legpoénosabb eleme az autónak. Az van ráírva, hogy "Wundervoll", azaz "csodás". Igen, ez az autó az is!


A hűtőmágnes. Ugye, hogy szép!?




MB31 2006-ból






2007-es 5Pack-ból








Wundervoll!


Mind együtt

2008. május 19., hétfő

Taxi Cab - MB49 2006

Mai körutam során két Matchbox-ot sikerült beszereznem, egy VW Deliwery Van álnéven futó T1-est és egy Taxi Cab-et. A Volkswagennel hamarosan találkozhattok itt nálam, mert nemsokára sorra fog kerülni, de most jöjjön a Taxi.
Az autó alján - és Areh-nél is - a 2002-es dátum szerepel a megjelenésnél, de az első modell csak 2003-ban jelent meg. Az enyém 2006-ban MB49-ként látta meg a napvilágot. A bliszteren lemaradt az autó nevéből a 'Cab', csak annyi szerepel, hogy Taxi. Az autón - ellentétben az eredeti szerepével - egy "pizza-házhozszállítás" reklám van. A festése nagyon tetszik, simán lehetne pizzás autó is, de
ha az, akkor a tetején lévő TAXI táblát le kellett volna cserélni PIZZA-ra. Ezen a hibán is sikerült átlépnem egy kis fantáziával, ugyanis láttam már olyan taxit amin például egy pizzéria reklámja volt. De van egy - szerintem - hiba akkor is ha pizzás, akkor is ha taxis. Nincs az autón telefonszám, amin hívni lehetne, ha esetleg valaki éhes, vagy menni szeretne valahová. De nem csak ezen, hanem egyik Matchbox taxin sem láttam eddig telefonszámot. Biztos azért csinálták így, hogy a gyerkőc ne próbáljon taxit hívni azon a számon ami az autóján áll. De ha jól tudom a filmesek ezért találták ki Amerikában az 555-tel kezdődő telefonszámokat, mert olyan nem létezik valójában. Tessék csak megfigyelni!
Az autó amúgy teljesen Matchbox tervezésű, nem igazán találok rajta olyan részletet ami létező járműre utalna. Az eleje egészen szépre siker
ült, a hűtőrács az alvázhoz tartozik és króm színű, a lámpák sima fehérre vannak festve és a karosszériából van kialakítva a formájuk. Az autó hátulján sokat nem gondolkodtak, a lökhárító kicsit "nónémkínai". A hátsó lámpák ismét érdekesek, ugyanis abból a sötétített műanyagból készültek, amiből az ablakok is.
Összességében szép autó, jó autó, ha találtok még vegyétek meg! :-)



Ez Areh Taxija

Az én Taxim

Pizza reklám telefonszám nélkül

"Üveg" lámpák hátul

TAXI tábla az autó tetején

Éljenek az internetes aukciók és a véletlenek! - Tractor Shovel

Nemrégiben találtam egy internetes aukción azt a darabot ami miatt most ez a kis írás létrejött. Ez egy Tractor Shovel. Tulajdonképpen hatalmas véletlen volt az egész, rossz szögből volt fényképezve a matchbox és csak annyi látszott, hogy a tetején van valami fekete felirat, de pontosan nem volt kivehető, hogy mi is az. Egy CATERPILLAR feliratút már jó ideje szerettem volna (még mindig szeretnék) és arra számítottam, hogy ez az. Ezért volt nagy meglepődés amikor megérkezett a csomagban és a kezembe fogtam, ugyanis CATERPILLAR felirat sehol.

Na, de kezdjük az elején! Az 1977-es katalógusban jelent meg először, MB29-ként. Több színvariációban is létezett, erre jó példával tud szolgálni Areh. Nekem öt különböző Tractor Shovel-em van:
Az első legyen az elsőként kiadott színvariáció -világos sárga karosszériába króm motort tettek. Az alváz - ez nem látszik a képeken - sárga műanyagból készült, rajta 1976-os dátum van - ami hogy is eshetne egybe az első kiadáséval -, Matchbox logó, Supetfast logó, a sorozatban elfoglalt helye, azaz No.29 és persze, hogy Angliában gyártották.

A második annyiban különbözik az előbbitől, hogy ez sötétebb sárga színben és fekete motorral készült 1980-ban szintén a szigetországban.

Most egy kis ugrás, a következő darab már tájföldi. Ez még sötétebb sárga, mint az előző két darab. Fekete markoló, fekete alváz, fekete csíkok a sárvédőn és fekete motor...ennyi.

És akkor most jön az egyik érdekesebb darab. Amiben érdekes az nem a Matchbox-ot dicséri, inkább olyan, hogy "Erre miért nem lehet figyelni?". A Matchbox újra kiadta a Tractor Shovelt az elmúlt években új és a réginél messzebbről mutatósabb, közelebbről gyatrább festéssel. Ami változott a régiekhez képest - a színen kívül - az a kerekek, a vonószem (de ez már korábbi modelleken szerepelt is) és a sorszámuk a blistereken. Most térjünk vissza ahhoz a kérdéshez: "Erre miért nem lehet figyelni?". Az én darabom 2006-ban került kiadásra MB40-ként, az alvázon pedig a régi szám szerepel, azaz No.29. (2005-ben is kadták, akkor MB52 volt.) De azért, hogy a Matchbox megmutassa, hogy ők emlékeznek, csak nekik jobban tetszett egy sorszámváltással: a motorháztető elején van egy alig olvasható kis írás - nekem is csak most sikerült elolvasnom, amikor ezt írtam - : Old Number 29 (a régi száma 29). Hát ez már nagyon poén!

Na, most folytatom ott, ahol nem találtam CATERPILLAR feliratot. Szóval kibontottam és a traktor tetején a következő írás szerepel: Thomae Mucosolvan S. Először meglepődtem - talán kicsit csalódott is voltam -, hogy ez nem is CAT-es, de aztán inkább utánakerestem: Charlie Mack szerint ez egy német promóciós darab volt és 20-25$-t ér. Rákerestem, hogy mi is ez a Thomae Mucosolvan S, és a kereső olyan cégek oldalait adta ki, amik gyógyszereket forgalmaznak, és a gyógyszerek között ott volt a Mucosolvan, a gyártója pedig a Thomae. Talán egy Matchbox-szal akarta a gyerekekkel megszerettetni a rosszízű gyógyszereit a cég. Amúgy ennek a "hasán" is a Made in Thailand felirat szerepel (fekete markoló, fekete motor, fekete alváz, fekete csíkok a sárvédőn).



A "gyógyszeres" traktor a tetején a felirattal

Csoportkép

Frissítés:

Amikor ez az írás született, a Matchbox tervezőinek agyszüleménye a Tractor Shovel, de időközben találtam olyan oldalt, ami Muir Hill Tractor Shovelként említi. Ha megnézitek ezen az OLDALON található képeket, akkor ti is beláthatjátok, hogy valóban hasonlítanak. Egyet azért megmutatok én is.

A Matchbox alapján nagyobbnak gondoltam


Mercedes-Benz E - Matchbox vs. SIKU

Eddig még nem hasonlítottam össze két különböző játékgyártó modelljeit, most ezt szeretném pótolni. Az autó, amiről szó lesz az a Mercedes-Benz E osztálynak a kombi változata, a két gyártó pedig a Matchbox és a SIKU.

Az E osztály gyártása gyakorlatilag 1984-ben vette kezdetét, de ekkor még 200-500 típusjelzéssel (W124). 1993-ban osztályokba sorolták az autókat, ekkor lett belőle "E-Klasse". A bemutatandó darabokat 1996. és 2003. között gyártották, S210-ként tartja számon a Wikipedia (Sok info van ezen az oldalon. Talán főleg azoknak lényeges akik szeretik a Merciket vagy nekik is van, mert a típushibákról is ír.). Először a szedánokat, a kombikat, coupé-kat és a roadster-eket is "W"-vel jelölték, de később mindnek külön betűjele lett, így lett a kombiké "S" (Stationswagen). Típustörténettel többet nem szeretnék foglalkozni, mert már a Wikipedia úgyis jobban leírja. :-)

A Matchbox-ként 1999-ben debütált MB68-as sorszámmal. Ez egy benzines modell eredetileg, 4,3 l-es V8-as motorral, ami 279 LE-t tudott. Ezzel a motorral csak 1998. és 2002. között gyártották az E osztályt.

Minden évben változtattak a számán (nem tudom, hogy ez mire volt jó, csak összekever mindenkit), ezért ezt most nem vezetem végig. Mindkét Mercim 2006-os, az egyik fekete és az 1-75 sorozatban jelent meg MB22-ként, a másik szürke és zöld mezőben "POLIZEI" felirat van rajta. A német rendőrautó egyáltalán nem furcsa, ugyanis ez a Stars of Cars sorozat tagja. Ez a sorozat 12 autóból állt, gyakorlatilag ugyanazok a modellek szerepelnek itt, mint az 1-75-ben, csak más festéssel. Az autók alján Made in Thailand és a Mercedes-Benz E 430 Wagon felirat áll. Ez azért érdekes, mert a rendőr-Merci csomagolásán E 420 van. Már megint egy figyelmetlenségből származó hiba (Areh is 430-asként jegyzi). Egyébként létezett E 420-as modell is. Ez is 279 LE-s volt, de ez - amint a típusjelzésből is látszik - 4,2-es volt és 1996-tól gyártották 1998-ig.



Mercik a Matchbox feldolgozásában


A SIKU egy dízel változatot dolgozott fel - E 290 Turbodiesel. Ez "csak" 2874 cm3-es, 1999-ig gyártották. Nem igazán tudom, hogy a SIKU-nál hogy vannak a sorozatok, mert azt igazából nem gyűjtöm már. (Régebben gyűjtöttem 1/32-es méretarányú traktort, kombájnt, de azzal leálltam, mert túl sok helyet foglaltak.) Ilyen "matchbox méretű" SIKU-m csak pár darab van. Annyit sikerült megtudnom erről a modellről, hogy 2001. óta gyártják, 1088-as a sorozatszáma és 1/55-ös méretarányban készült. Ezt a sikumodels.com-ról tudtam meg.

Első ránézésre az látszik, hogy a németek által gyártott modell nagyobb, mint a Matchbox, ugyanis az 1/62-es kicsinyítésű. A rendőrön kívül mindegyiknek van rendszáma - a Matchbox-nak igaz csak elöl, de van. Oldalról teljesen egyformák, csak a kerekek különböznek. Ebben a SIKU-változat kerekei állnak közelebb az eredetihez (hasonlít egy igazi Merci felnire, és a közepén benne van a csillag is), mert még nem láttam könnyűfém felnivel szerelt rendőrautót (leszámítva egy Dodge Magnum rendőrautón Sam Joe-nál), sem virág alakú kereket. A festések is teljesen rendben vannak, a rendőrautón még az oldalsó díszléc is ki van emelve egy sötétebben szürkével, a feketének pedig ködlámpát is festettek. A Matchbox-ok hűtőrácsa krómozott - ahogy egy igazi Mercihez illik -, a SIKU-n csak festék helyettesíti. Az autók hátulján már akad különbség. A Matchbox-on semmi felirat nincs, csak a Mercedes embléma. Ezzel szemben a SIKU-n a teljes típusjelzés ott díszeleg: E 290 TURBODIESEL, és persze az embléma.

Mercedes E csoportkép

Szépen kidolgozott modell mindkét adaptáció, de még a legjobb részletet nem árultam el. A SIKU-nak nyílik a csomagtartóajtaja! A csudába, hogy elszoktunk ettől a Matchbox-oknál, vagy inkább a gyár szokott el tőle és nekünk ebbe kellett belenyugodnunk. A következő apróság igen nagy dolog mostanában: fémből - igaziból és nem fényes műanyagból - van a Matchbox-Merciknek az alja! Ha már a hátára fektettem az egyiket akkor a SIKU-t is. Annak az alján - a SIKU gyűjtők most nem fognak meglepődni - az autó főbb technikai adatai vannak: hengerűrtartalom, teljesítmény - kW-ban és LE-ben is -, végsebesség és a hengerek száma.

Összességében mindkét játékgyártó kitett magáért. Nem tudom eldönteni, hogy melyik tetszik jobban. Csak úgy, ha minden nekem tetsző részletre adnék egy pontot annak az autónak, amelyiken található az apróság. De ezt nem teszem meg, mert lehet, hogy elkeserednék, hogy: "De hát a másik is milyen szép?!". Ezért inkább Titeket, olvasókat kérlek meg, hogy döntsetek - persze nem helyettem -, hogy melyik tetszik Nektek jobban!

Előre is köszönöm!




Mercik hátulról

A Matchbox-Merci alulról

A név kötelez! - Ikarus Coach


A Matchbox-okon kívül van még egy hóbortom, a buszok, azon belül is inkább a magyar buszok. Ebbe pedig beletartozik ugyebár az Ikarus is. Szerencsém van, mert a kettő találkozik egy modellben, ez a modell az Ikarus 325. A Matchbox sorozatban Ikarus Coach néven jelent meg, MB-67-ként. Először az 1986-os katalógusban szerepel az újdonságok között, a "VOYAGER" feliratos változat, narancssárga tetővel és narancssárga-kék csíkokkal az oldalán.

A busz alvázán is - csodák csodájára - 1986-os dátum szerepel (Made in Macau). Az én "VOYAGER"-es Ikarus-om kissé kopott, de nem tudtam otthagyni, amikor megláttam, mert nagyon hasonlít az eredetire. A busz hátfala, a tető, a klíma a tető hátsó részén, a homlokfal és az oldala is nagyon szép.


Az 1988-as katalógusban új színvariációval jelent meg az Ikarus, ami 1989-ben került a "VOYAGER" helyére. Ez "CITY LINE tourist" felirattal, zöld csíkokkal az oldalán és zöld tetővel került kiadásra. Az enyémének a dobozán 1990-es dátum szerepel, és ezt már Kínában gyártották.

Szépen kidolgozott, valósághű hátfal

A következő darab egy "ESPAŇA" logós Ikarus. Ez a modell 1992-ben váltotta fel a zöld elődjét, de az enyémének a bliszterén 1996-os dátum szerepel. Bliszterben van és abban is marad (NRFB).

Az utolsó Ikarus-om tetszik a legjobban. Erre "Ikarus" felirat került barna csíkokkal. Az alján Made in Macau áll és persze a debütálás évszáma - 1986. Ezt a modellt nem találtam meg egyik katalógusban sem és Areh sem tud segíteni ez ügyben. Ebből arra következtetek - lehet, hogy rosszul -, hogy ez talán egy német sorozatban jött ki és nincs külön német katalógusom.

Az Ikarus 1998-ig volt a Matchbox 1-75 sorozatában.

A 325-ös Ikarus 30 ülőhellyel rendelkező távolsági midibusznak készült elsősorban exportra. 1986-ban kezdték gyártani pont, mint a Matchbox. Az alábbi képen egy másik ajtóelrendezésű (1-1-0) busz látható, de információm szerint gyártották olyan ajtókiosztással is, mint a Matchbox (1-0-1). (Kommentek között az "Információm Forrása".)

Ikarus 325

2008. május 14., szerda

Mack CH600 - egy csepp Amerika

A Mack CH600-as 1990-ben debütált az 1-75-ök között és a Convoy sorozatban - a kamionok alján is ez a dátum szerepel. Először egy zárt félpótkocsival - Box Truck, amelynek alapja Articulated Trailer - és egy Federal Express-es konténerszállítóval - Container Truck, amelynek szintén Articulated Trailer az alapja - jelent meg. Az előbbinek annyi a különlegessége, hogy a vontató festése megegyezett az 1-75 sorozatban megjelenővel. A korábbi Convoy modellekkel szemben - kivéve a Peterbilt-et, mert annak még sofőrje is volt - a Mack-nek már van utastere (kormány, műszerfal, ülések), sőt még egy ágyat is elhelyeztek a fülke háló részében.

Akit érdekel a Mack története, az itt megnézheti. (Angoltudás hiányában inkább nem próbálom meg lefordítani.)

Ha már azt írtam címnek, hogy csepp meg Amerika, akkor a PEPSI-ssel kezdem. Hivatalosan CY27 Mack Box Truck-nak "hívják", a csomagolás hátoldalán 1995-ös dátum szerepel. Kézben még sajnos nem fogtam, mert csak egy darabom van belőle (eddig), az is bliszterben. Amit innen "kintről" tudok róla az annyi, hogy Kínában készült. A vontató festése egyszerű fehér, az ajtókon egy-egy PEPSI embléma. A félpóton még egyszerűbben megoldották a grafika kérdését, egy matrica takarja be az egész oldalát. Ha játékként tekintünk rá - elvégre annak készült - teljesen rendben van a matricázás, nekem kifejezetten tetszik. Ugyanez a vontatmány megjelent már Ford Aeromax-szal is, ami Sam Joe-nak meg is van.

A következő darab - a FedEx-es - alján ugyanaz a felirat áll, mint az előbbin: Made in China. Ebből is csak ez egy darabom van, szintén bliszterben, ezért ezt sem bontom ki. A csomagolás szerint 1996-os. Gyakorlatilag csak a félpótkocsi matricájában és a kamion ajtaján lévő feliratban különböznek.
A PEPSI-set és a FedEx-est sem becsülte túlságosan magas árra Charlie Mack - 3-5$. Nekem valahogy többet kellett fizetnem érte. :)

A harmadik Mack is egy Box Truck. Az oldalán a világhírű cirkusz, Ringling Bros. and Barnum & Bailey felirat található. Először nem találtam meg sehol ezt a szerelvényt, ezért azt gondoltam, hogy talán ez valami nagyon ritka darab. Megfordítottam a félpótkocsit, és az alján ezt találtam: RBBBCS, Inc. - gondolom a cirkusz nevének valamiféle rövidítése lehet. Aztán még egyszer megnéztem a Convoy Project-en és Charlie Mack enciklopédiájában és megtaláltam. Nem is olyan nagy durranás, mint először gondoltam, Charlie Mack 3-5$-ra értékeli.

A soron következő modell kapcsolatban van az előzővel annyiban, hogy ez is cirkuszos. A vontatón kívül még a félpótkocsi alváza közös (Articulated Trailer), de ezen felépítmény helyett két konténer van. A szerelvény az 1991-es katalógusban szerepel, mint CY28 Mack Container Truck és még nem Kínában készült - alján Made in Thailand szerepel. 1992-ben is bekerült a Convoy sorozatba a CY28, piros vontatóval. A konténer oldalán a Big-Top Circus szöveg olvasható. Nem tudom, hogy milyen technikával készült, de nem olyan matrica, mint az előzőkön. Inkább olyan hatása van, mintha festett lenne. Lehet, hogy az is, csak én nem értek hozzá eléggé. A konténerek ajtaja sajnos nem nyitható.

Az utolsó előtti Mack-em a doboza szerint 1991-es és a Super Star sorozatban jelent meg CY107-ként. A kamion "hasán" az áll, hogy Tájföldön gyártották. A félpótkocsi alapja a Low Bed tréler, amit még sok pótkocsihoz használt fel a Matchbox. A Convoy Project ezzel a felépítménnyel szerelt Low Bed-eket Transporternek hívja, de már láttam Box Car-ként is egy Peterbilt dobozán. Ebben a sorozatban NASCAR versenyautók és a csapatot kiszolgáló kamionok szerepeltek. Ez a darab Bill Elliot egykori csapatának kamionja. A félpót grafikája oldalanként egy-egy hatalmas, a pótkocsi egész oldalát beterítő matrica. A kamion és a félpót dekorációja is szépen kivitelezett. Ez a szerelvény is megjelent Ford Aeromax-szal, CY109-es számmal.

És el is érkeztünk a legszebb és legértékesebb Mack-emhez, a CCY11-hez. Ez a darab a Collectibles Convoys része, ami a Convoy szériának egy igényesebben kidolgozott, direkt gyűjtésre gyártott modellekből álló sorozata. Joggal mondhatnánk is rá, hogy ez nem játék, mert olyan apró és sérülékeny dolgok vannak rajta, amik könnyen letörhetnek, ha nem vigyáznak rá.

A vontató alapja ugyanolyan Mack CH600-as, mint amiket eddig bemutattam, de szebben kivitelezve. A Collectibles darabokon az eredetire nagyon hasonlító krómozott kerekek találhatók, rendesen gumiabronccsal, elöl keskenyebb, hátul szélesebb kerekekkel. Szembetűnő különbség, hogy ezen a modellen ki vannak festve a magasságjelzők és az indexek, a kamion tükröket és antennákat kapott. A hűtőrácsot sem hagyták teljesen krómozottnak, mint a Convoy-ok esetében, hanem a "réseket" - ahol elvileg nincs is rács - feketére festették, így a MACK felirat is jobban kiemelkedik a kamion elejéből. A vontató ajtaján a CITGO olajipari vállalat logója van.

A nyergessel ellentétben a pótkocsi soha nem jelent meg a Convoy sorozatban, ez hosszabb azoknál. A félpót nagyon aprólékosan van kidolgozva. Gondolok itt a tartály festésére, a sárvédőgumikra, a hátulsán található létrára, a leeresztő csonkokra és csövekre az alján. Az alján találunk még érdekes dolgokat, például a fék munkahengereit a hidakon. Hidak!!! Talán ez az egyik legjobb példa, hogy mennyivel több ez a szerelvény egy Convoy-nál, ugyanis azoknál egy csúnya "téglából" állnak ki a kerekek tengelyei - legalábbis az Articulated Trailer-nél - ezen pedig laprugókra szerelt hidak vannak. Eltérő még a Convoy-októl a kitámasztó talpak - ezen felhajthatók - és a királycsapszeg. Talán ez az egyetlen dolog, ami a Convoy-oknál jobban hasonlít az eredetire. Még két érdekesség van az alján: az egyik az, hogy a tartály csavarokkal van az alvázhoz rögzítve a szegecsek helyett. A másik egy Matchbox Ultra logó, amit nem tudok hova tenni, hogy mi is lehet.

Az iskolában mindig azt mondták, hogy ide valami jó befejezést kell írni. Ez nekem ott sem ment. Fejezzék be helyettem a képek. Tessék fogyasztani!

Mack CH600

Az eredeti Mack CH - szembetűnő a hasonlóság

A baloldali egy Convoy szériás félpót királycsapszege, a jobb egy Collectibles-é

A Ringling Bros. and Barnum & Bailey szerelvény "hasáról" a felirat